Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

BEVEZETÉS - 1. A levél keletkezésének körülményei

akkor világosodik meg el:ttünk, ha azokra a szakaszokra figye­lünk, amelyekben az apostol közvetlenül a galatákhoz fordul, és az ő helyzetükre alkalmazza az imént kifejtett mondanivalót. Egy-egy ilyen rész zárókő a nagyobb gondolati egységeken, míg utánuk mindig új témába vág az apostol. Ne tévesszen meg min­ket, hogy a soron következő gondolati egység üzenetének egy-egy motívuma már előbb is felbukkan. Így például 3,1—5-ben a Lé­lek munkájára emlékezteti Pál az olvasóit, de a Lélek ajándéká­ra a következő, Ábrahámhoz kapcsolódó gondolatsorban is hang­súly kerül. Ugyanígy megpendíti már korábban is a szabadság gondolatát, de önálló témává a 4,21—5,12-ig terjedő levélrészlet­ben teszi. Láncszerűen kapcsolja össze az egyes gondolati egysé­geket, hogy így érzékeltesse a különböző témák szoros kapcso­latát, belső összetartozását. De ugyanezt a szerkesztői gondosságot vehetjük észre az egyes szakaszok felépítésénél is. A kiindulópont mindig az Ószövetség valamelyik témához illő részének evangéliumi értelmezése. Majd annak a kifejtése következik, ami újat a Jézus Krisztus által vég­bement nagy üdvtörténeti fordulat a témával kapcsolatban hozott. Végül a témából adódó és az olvasónak szóló következtetések zárják a gondolatmenetet. De még a kisebb gondolati egységek is szigorú logikát követnek: alaptétel, kifejtés, összefoglalás. Már a szerkesztésben is kitapinthatók a páli teológia alapvonásai. Ezt a feszesnek tűnő vázat mégis elfedi a tartalom gazdagon sarjadó szövete, olyannyira, hogy sokaknak fel sem tűnik. A ma­gyarázat során azonban jó szem előtt tartanunk, mert az egyes részek értelmezése nagy mértékben attól függ, hogy a szóban forgó résznek hol van a helye a gondolatmenet egészében. b) A címzettek A címzettek kilétére nézve a helyzet már nem olyan egyértel­mű, mint a szerző esetében. A levél minden kétség nélkül a ga­latáknak íródott. De kiket kell érteni a galatákon? A helyzet ugyanis a következő: a Római-birodalom Galácia nevű provin­ciájába tartozott Likaónia is, ahol Ikónium és Lisztra is feküdt. Tehát azok a városok, ahol Pál már az ún. első missziói útján gyü­lekezeteket alapított (Csel 13,51—14,23), s ennélfogva a címzette­ket ezekben a gyülekezetekben is kereshetjük. De az a vidék, 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom