Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 1. Az evangélium nem emberi eredetű (1,11—12)

Ii, hogy szava döntő súllyal essék a latba. Mert ami embertől származik az csak emberi, kétes értékű lehet. S most ismét fel kell tennünk a kérdést (vö. 1,7 magy.): nem valami embert lealázó, antihumánus álláspontot képvisel itt az apostol? A „nil humánum alienum esse puto" („semmi sem idegen tőlem, ami emberi") humanista hitvallásával szembeállítja az így is megfogalmazható rideg kijelentést: minden idegen tőlem, ami emberi (1,11c!)? Lesöpör az asztalról minden igaz, nemes és nagy emberi megnyilatkozást és alkotást, mint haszontalan kárt és szemetet (Fii 3,7—8)? Tudjuk, hogy ez az embert megvető, antihumánus szemlélet és az ebből következő gyakorlat sokszor megkísértette, és még most is megkísérti a Szentíráson tájékozódó keresztyéneket. De teljesen félreérti az apostol álláspontját, aki figyelmen kívül hagyja, — és most ismét csak ezt mondhatom — hogy ő a végső cél felől, mégpedig az új teremtés felől (6,15!) alakítja ki véleményét az emberről. Ez az, amire az ember a maga erejéből eljutni képtelen. Sok nagyszerű dolog telt ki és fog még kitelni az embertől, de a Bábel tornyát soha nem tudja befejezni. Újjáteremteni csak Teremtője tudja az „egyetlen" evangélium erejével. A Jézus Krisztus evangéliumával, amelyben nekünk ajándékozza szeretetének legnagyobb ajándékát, magát az értünk meghalt és feltámadott Krisztust, „hogy többé ne mi éljünk, hanem Krisztus éljen bennünk" (Gal 2,20). Röviden: hogy „emberi minőségű" emberek helyett „Krisztus-minőségű" emberek legyünk. Az embernek ez az új teremtés felől megközelítő megítélése kihat az apostol egész emberszemléletére. Nem úgy gondolja tehát, hogy az ember egy bizonyos szempontból tökéletlen, más szempontból azonban tökéletes. Az ember megbízhatatlansága természetesen elsősorban az Isten dolgaiban mutatkozik meg. Olyanok vagyunk, mint a megrepedt, megvakult tükör, amely nagyon tökéletlenül veri vissza Isten dicsőségének sugarát (lásd lKor 13,12). De az Isten dicsőségének hiánya (Rm 3,22) kihat az emberi élet egész területére is, és homályba borítja, felemássá teszi vallásosságát, ítélőképességét, törekvéseit és emberi kapcsolatait. Embertelen szemlélet ez? Távolról sem! Isten nagyon szereti az embert, olyannyira, hogy az egyetlen Igazat is odaadta, mégpedig a keresztre adta érte. Krisztust követve maga az apostol is 53