Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

II. NINCS MAS EVANGÉLIUM! (1,6—10)

tott mozaik. A hit abba fogódzik, amit Isten tett értünk Jézus Krisztus által, és mindezt úgy fogadja el, ahogy maga Isten világította meg számunkra Jézus Krisztus által. Események dolgában pedig mindig az a legilletékesebb, aki legközelebb áll ahhoz, ami történt, és a magyarázatot is attól kapja, aki az eseményeket előidézte. A reformáció megértette Pál törekvését, és ezért mondta ki az „ad fontes" elvét: az egyházi hagyományok évszázadokon át lerakódott és felgyülemlett törmelékén keresztül utat kell törni magához a forráshoz, hogy tiszta vízhez juthasson a szomjazó. Vajon azt jelenti mindez, hogy az egyházban monoton egyhangúsággal csak a régi, újszövetségi, vagy éppen páli formába öntött evangéliumot lehet ismételgetni, és minden újat — ismét egy „jó" keresztyén szokás szerint — gyanakvással kell fogadni? Korántsem! Maga Pál a legszabadabb e tekintetben: „A zsidóknak zsidóvá lettem, a törvény alatt élőknek törvény alatt élővé ... a törvénynélkülinek törvénynélkülivé... az erőtleneknek erőtlenné ... mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket." (lKor 9,20—22) Mi így egészíthetnénk ki: a huszadik századi embernek huszadik századivá kell lennünk. Pál rugalmas magatartását azzal indokolja, hogy mindezt az evangéliumért teszi (lKor 9,23). Mert az evangélium csak akkor örömhír, ha az embert saját helyzetében és korában szólítja meg. De minden újnak az egyházban egyetlen mértéke van: amit Isten tett értünk a Jézus Krisztus által. Az egyház népének — akarvaakaratlanul — tovább kell mennie történelmi vándorútján. Egy valamit azonban soha nem hagyhat hátra, még ha olykor tehernek is érzi: az evangéliumot. Hiszen ez az iránytűje, mindennapi kenyere. Furcsa szerzet a keresztyén ember. A galaták esete mutatja, hogy milyen kapva-kap minden újon, ami szembefordítja őt az evangéliummal, de rendkívül gyanakvó, amikor az evangélium valami újat akar neki mondani. A kezdetben elfogadott evangélium hűtlen elhagyása miatt elhangzó, megrovó szavakat ismét átokmondás követi. Jellemző, hogy még most sem a galáciai keresztyének fejére mondja ki a legyen átkozott formulát, pedig igazán rászolgáltak erre. Most is arról beszél, amit egykor a lelkükre kötött, és amit tenniök kellett volna: szent borzadállyal kellett volna elutasítaniuk és átok alá helyezniük azokat, akik „egy másik evangéliummal" közeledtek feléjük. 44