Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)
BEVEZETÉS - 2. A levél megírásának oka és célja
a múlt század elején a két Korinthusi-levél alapos elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy a Pál és gyülekezetei ellen megindított akció a zsidókeresztyénség központjából, Jeruzsálemből indult ki. Azóta azonban a galáciai tévtanítók kilétéről számtalan más elképzelés látott napvilágot. Ezek közül csak a legfontosabbak ismertetésére szorítkozom. Először hadd szóljunk azokról a hipotézisekről, amelyek kétségbe vonják, hogy Pál galáciai ellenfelei zsidókeresztyének, pontosabban: a judaista irányzat képviselői voltak. Schmithals a Kolosséban tevékenykedő zsidó-gnosztikus hatás alá került keresztyénekhez hasonló felfogást valló agitátorokat lát bennük. Állítását arra alapozza, hogy mindkét levélben fel kell lépnie Pálnak a „világ elemeinek" tisztelete ellen (Gal 4,1—10; Kol 2,8—20). Ha Galáciában judaistákról lenne szó — érvel tovább —. akkor hogyan vethetnék az apostol szemére éppen azok a judaisták, akik a jeruzsálemi „oszlopokkal" vannak kapcsolatban, hogy ő is az „oszlopoktól függ" (vö.: Gal 2,9—10)? Schmithals mindkét érve azonban hibás exegézisen alapszik. Pál 4,1—10-ben a „világ elemeivel" kapcsolatban nem ellenfelei nézeteit fejti ki. hanem a törvényeskedés következményeit veszi számba. A jeruzsálemi „oszlopokkal" kapcsolatban pedig éppen nem függetlenségét, hanem a velük való egységét akarja a galaták tudomására hozni. Ezért azután megdől Schmithalsnak az az állítása is, hogy Pál nem ismerte fel jól a helyzetet, azaz a törvényeskedőkre célzott, de valójában más típusú tévtanítók felé szállt a nyílvesszője. Lényegében Marxsen is Schmithals vonalát követi, mert állítása szerint Pál hírei a gyülekezetekről pontatlanok voltak, és csak a körülmetélkedés követelményéről szóltak. Ö pedig ebből régi beidegződés alapján arra gondolt, hogy Galáciában a törvényt akarják visszaállítani. Ezzel azonban túllőtt a célon, mivel ott valójában egy keresztyén-zsidó szinkretista gnózis ütötte fel a fejét. A magyarázók többsége azonban elhiszi Pálnak, hogy Galáciában a törvény ügye került szőnyegre, mégpedig zsidókeresztyén vándorprédikátorok révén. De miféle emberek voltak, és milyen megbízás alapján tevékenykedtek? A válaszok színképe ebben az esetben is rendkívül széles. Van, aki azt állítja, hogy már Pál előtt érkeztek zsidókeresztyén misszionáriusok Galáciába, s ők szálltak szembe Pál térítő munkájával (Tyson). Lühnmann szerint 15