Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

3. Isten munkája Krisztusban 1,15—3,21

többet jelent, mint atyai tisztséget. Nemzetség, törzs, nagycsalád a jelentése. Tehát az „atya" szava it nem a földi atyának, mint az isteni Atyának a tükörképe, nem is csak hasonlat. Még az sem állítható, hogy János evangélistára jellemzően arról lenne szó, hogy Isten az „igazi" Atya. Inkább arra kell gondolnunk, hogy azért van a világon „patria", mert mindent megelőzően Isten — Atya! Nyilvánvalóan nem a „nemzés" biológiai értelmében, hanem mint családfő, gondviselő, szeretetet és oltalmat nyújtó személy. Ezért „patria" a mi világunkban csak ott van, ahol ebben az értelemben és tapasztalatban él egy közösség, család vagy nemzetség. Isten — Atya, mert senki sincsen Rajta kívül, akihez fordulhatnánk, aki törődne velünk, aki szeretne bennünket, aki gondunkat viselné. — Az apostoli imádságban három dologról van szó: 16. versben „erősödjenek meg" — 17. versben „Krisztus lakjon szívükben" és végül a 17. versben „gyökerezzenek meg a szeretetben"! — „Plutosz" az isteni irgalom gazdagsága, amely az „Ekklészia"-ban munkálkodik „Dünamei" dat. instr. „dia tou pneumatosz autou" tehát a Szentlélek munkája révén. „Eisz ton eszó anthropón" azt a pontot jelöli meg, ahol a megújulás és megerősödés kezdődik. A „belső ember" az Istenhez forduló emberi relációnk, míg az „ekszó anthropósz" a fizikai meghatározása az embernek. A terminológia ismert az antik filozófiában. Újszövetségi összefüggésben az első identikus a „nousz"-szal, a második pedig a „szarx" értelmében szerepel, olv. Róm 7,22; 2Kor 4,16. Plátónál a belső ember önmagában elmúlhatatlan érték, amit szabaddá is kell tenni a mulandó, külső embertől. Pálnál azonban a „természetes" emberben levő belső ember is (!) tehetetlen és Isten segítségére szorul, mert ugyan helyesli a törvényt, de ez nem használ és nem üdvözít a bűn diktatúrája miatt. Csak a „Krisztusban" élő emberről igaz a megállapítás, hogy „napról napra újul" (2Kor 4,16). Nem szabad összecserélni a belső embert az új emberrel! Az „új ember" a mindenestől megváltozott ember, új teremtmény, végső fokon Krisztus kiábrázolása. A belső ember megvan 102