Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-06-07 / 14. szám
Hegyen épített város 106 ' 1928 juuins 7 Albrecht Károly Gusztáv 52, dr. Fabinyi Rudolf 50, dr. Glatz Erich 50, Hoffmann János 50, dr. Németh Károlyné 25 ezer K-val, mely összegek annak idején már nyugtáztattak a H. É. V.-ben. A közgyűlés az elnökséget elhalmozta elismerésével a fáradhatatlan munkáért, amelyet az év folyamán egyházunk érdekében kifejtett és a szebb jövő reményében oszlott szét. Evangélikus cserkészek a kelenföldi templomért. • Nagyon kedves, megkapó ünnepnek volt szintere a kelenföldi, most épülő evang. templom mellett elterülő füves gyep május hó 20-án. A 16. sz. »Fasori», a 223. P„ L. Sz., a 32. »Levente« s a 312-ös. »Erő« cserkészcsapatok gyűltek ide össze Faragó Ede evang. presbiternek, a Magyar Cserkészszövetség országos vezetőtisztjének a hívására, hogy cserkész-ünnepet rendezzenek az épülő templom javára. ; * A nagy és előkeiő közönség lelkes tapssal fogadta a felvonuló csapatokat, kik az »Erős várunk« eléneklésével kezdték meg ünnepüket. Majd Vidovszky Kálmán ev. lelkész, a Luther Otthon igazgatója szólt az ev. egyház nevében a cserkészekhez. Beszédében örömének adott kifejezést afelett, hogy az épülő templom körül ott látja a cserkészeket. Mert a templom nem épülhet csak anyagból. Akkor legfeljebb műemlék lehet. Isten házává csak az avathatja, ha szívvel, hittel, szeretettel építtetik. Tudja, hogy ezt a templomot szívvel tervezte a művész, szívvel adtak ahhoz minden tégladarabot, de ugv teljes az épülő gárda, ha az ifjúság is bekapcsolódik az Istenháza építésének munkájába. A cserkészek nem adhatnak anyagiakat. De tudásukat, lelkesedésüket, szeretetüket fillérekre váltják ez ünnepen azt ajánlják fel. Nem fontos, hogy mennyi ez a pénz, fő, hogy szívből, szerétéiből fakadt. Isten házának méltó támasza és alkotó része. Megköszönte az egyház nevében a fiuk munkáját és kérte a közönséget, hogy szeressék és támogassák a cserkészmozgalmat, mert ez is olyan, mint a templom, csak akkor állhat fenn, csak úgy töltheti be hivatását, ha a társadalom szeretete, megértő támogatása övezi. Ha ez a szeretet él a társadalom szivében, akkor fejlődik a cserkészet és még sok templomépitésnél találkozunk velük. Vidovszky Kálmán beszéde után még egy-két komoly szám következett, ezután a fiuk a cserkészet szépségét és változatosságát mutatták be igen kedvesen. Különösen sokat mulatott a közönség a »dán cserkészeken« (8 dán cserkésznek öltözött fasori fiú), akik megtévesztésig hűen utánozták a dán testvéreket. A minden vonatkozásában jól sikerült ünnep »tábor- tüz«-zel végződött, mely alatt Faragó Ede megrázóan nagyszerű beszédet intézett a közönséghez s az ifjúsághoz. A közönség úgy a szónokot, mint a cserkésztiukat melegen ünnepelte és nagyon kedves délután emlékével oszlott szét. A magyar gazdasági életben az utolsó évek alatt legnagyobb jelentőséget nyert a-biztosításügy. A valorizáció kérdése a munkások betegsegitő- és balesetbiztosítása, az öregségi-, aggkori járadékbiztosítás problémája szinte háttérbe szorította a magánbiztosítást. A Magyar Biztosítási Évkönyv ez évi XX. kötete ismertetni fogja a biztosítási magánjogi törvényeket, rendeleteket, az összes vállalatok mérlegét, jelentéseit, vagyonkimutatásait, a biztosítási intézmény fejlődését az utolsó évtizedben. A könyvben az utolsó évek judicaturája, rendeletéi, adótörvényei megtalálhatók. Az 500 oldalas diszkötet nélkülözhetetlen kézikönyv lesz mindenki számára. A könyv ára előre megrendelve 8 pengő ; kiadja a Biztosítási és Közgazdasági Lapok, Budapest, VI., Vörösmarty-u. 43. Dr. Krivoss Árpád hittestvérünknek az Első Magyar Általános Biztositó Társasággal kötött biztosítása után Keéry Jenő ur, az intézet tisztviselője, szerkesztőségünk ajánlóleveléért 14 pengőt küldött be lapunk céljaira. Adakozás. Hősök emléktáblájára : Mehnert Ernőné 2, Birmann Frigyesné 2, dr. Jármay Károlyné, ífj. Kallós József emlékére 5 P, özv. Petrik Qézáné Petrik Miklós emlékére 50 P-t. — Gályarabok emléktáblájára: N. N. 5 P-t. — Templom orgonájára: Schnitzler Károly 45 P-t. Presbiteri konferencia. A budapesti és környékbeli gyülekezetek presbitereinek második tanácskozása május 3-án volt. Broschko G. A. esperes imája után dr. Raffay Sándor püspök üdvözölte a presbitereket. Dr. Rásó Lajos, a Luther szövetségek feladatairól beszélt. Kirchknopf Gusztáv dr. a belmisszió feladatait ismertette. Hittig Lajos az egyházi adózás ügyét terjesztette elő. Dr. Mikler Károly az egyházi sajtóról tartott előadást. Gaudy László a vallástanitás egyöntetűségéről szólott. Az értekezletet dr. Raffay Sándor^ püspök zárószava és Broschko G. A. imája fejezte be. Nagyasszonyunk halála. Áldozócsütörtökön délután temette a kerepesi temetőben Kirchknopf Gusztáv lelkész bold. Gratz Mór kolozsvári lelkész özvegyét, szül. Dax Emmát. A 74 éves korában elhunyt nagyasszony áldott emlékét és nagyhatású kolozsvári szeretetmunkáját lapunkban nemrég Móhr Győző méltatta. Sírját körülvették fiai : Gusztáv, volt miniszter és Ottó kormányfőtanácsos ; leányai : Magda, Alice és Dóra ; vejei : Hajós László, Zsakó Andor és Gyulai Zoltán és unokái. A temetésen a család igen sok barátja és ismerőse jelent meg. Kirchknopf lelkész megható beszédben méltatta a haza, egyház és családja szolgálatában eltöltőt áldozatos életét és működését. Első konfirmációi ünnepély. Az önállósítás utján lévő soroksárpéteri és pestszentlőrinci buzgó szórványunkban áldozócsütörtökön tartották az első konfirmációi ünnepélyt. Az előbbi helyen 7, utóbbin 12 konfirmandus volt. Az oktatást Ritter János, illetve Göndör Gyula kántor- tanitó igen jó igyekezettel és sikerrel végezte. Előbbi helyen Fritsch Ottó felügyelő és buzgó neje szül. Krepuska Erzsébet, utóbbin Kuszenda Lajos felügyelő áldozatkészségéből a konfirmandusok igen szép emléklapot kaptak. A földiszitett állami iskolai helyiségben a konfirmációi szertartást lapunk főmunkatársa: dr. Szlávik Mátyás theol. dékántanár végezte. A szarvasi ev. tanitónőképző ev. vallású gyermektelen házvezetőnőt keres kb. 130 személyt ellátó közétkezője számára. Jelentkezni lehet az igazgatónál. Zeneakadémiát végzett zongoratanitónő órákat vállal. Cim a kiadóhivatalban. Bácsy Péter mészáros és hentesmester II., Szénatéri piac ; ajánlja elsőrendű árúit, kéri hittestvéreinek jóindulatú támogatását. Olcsó árak. Pontos kiszolgálás. Kehely, keresztelési kanna és medence, oltárkereszt, gyertyatartó, oltárteritő, oltár, szószék, keresztelő kút, templompao stb., stb. jutányos beszerzési forrása az Ecclesia rt., Budapest,"' IV., Váci-utca 69. Fehérnemű-szalon jutányosán varr, kelengyét hozott anyagból is készit, Hollyné, I., Krisztina-körut34. (4 — 10.) Első Plagyar Általános Biztositő Társaság Alakalt 1857-ben. — Budapest, IV., Vigadó-tér i. A legrégibb és legnagyobb magyar biztosító intézet Az evangélikus egyháznak harminc év óta szerződéses biztositó társasága Fiókjai vannak az ország egész területén. Elfogad biztosításokat a következőkre: Emberélet és baleset, tűz, jég, üveg, autó, géptörés, betörés, pénztári kiküldött kirablása, szállítmány, útipoggyász, értékküldemény, állat és szavatosság. WODIANER F. ÉS FIAI GRAFIKAI INTÉZET ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T. KÖNYV- ÉS HÍRLAP NYOMDÁJA Telefon : T. 275-23-24 25. BUDAPEST, IV., DALMADY-UTCA 3-5-7. Felelős: Kiss Ferenc