Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-11-13 / 37-38. szám

A BUDAI LUTHER-SZÖVETSÉO EGYHÁZI ÉS POLITIKAI HETILAPJA

Kiadóhivatal:

Előfizetés félévre 3 petité,

Felelős szerkesztő és kiadó

Budapest,

mely a BUDAI LCTHER-SZÖVETSÉG

IlLAVACS KORNÉL

II., Donúti-utea 49. sz.

58141. sz.

Hudai>est, VI., ó-utca 8. sz.

II. emelet 15.

posta takarék-csekkszámlájára küldendő.

Telefon: Llpót 998—83.

Főmunkatársak: l)r.

SZLAYIK MÁTYÁS, Dr. SZELÉNVI ÖDÖN. Dr. SCHINDLER GYULA.

Tiszta Istenfélelem,

nem személy válogató az

Isten;

Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli..

Csel. 10, 34—35.

Olyan ez az élet, mint egy nagy temető. Gondolkozzál csak felette.

Megajándékozott az élet; családi tűzhelyet alapítottál. Bevonult hajlékodba a családi bol dogság legszentebb angyala is: gyermekkel áldott meg a Mindenható s te örülsz, gyermeked életéért aggódó rettegéssel.

De az idő repül. Alig veszed észre, suttogni kezd a halál fagyos szele, vagy éppen viharként lép be otthonodba dermesztő valóság és kegyetlen kézzel szaggatja le arcodról a boldogság örömvirágait. Vagy eljő a perc, amikor édesatyád, édesanyád koporsója fölött kell könnyes szemmel megállanod a kínzó gondolattal, hogy nem csókolhatod többé a gondviselő kezet, amely egész életen keresztül a te boldogságodon munkálkodott.

Nem veszed még észre, hogy végnélküli temetés az élet?! Vagy nem emlékszel tán, hogyan hervadt le arcodról a gyermekkor ártatlan boldogsága, hogyan hullottak a csalódás tengerébe ifjúkori álmaid és nem tudod-e, hogy miként igyekeznek a maguk javáért megsemmisíteni terveidet a gúny, a közöny, a feledés sírjába dobni az emberek?. . .

Nem természetes-e tehát, ha felszakad ajkunkról a panaszos kiáltás: Élet, több vagy, mint temető, a neved örök temetés s annál több halottunk van a nagy csatatéren, minél többször mosolyog ránk az öröm! Keserű valóság ez. Csalódást hoz, amiért az ember harcra kél. Vájjon miből ismerjük meg tehát, hogy Isten „jóságos“ Atyánk, hogy neki kedvesek vagyunk? . . .

A kínos csöndben Péter apostol szava csendül fülembe: „ . . . nem személy válogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki öt féli . . Mint villámfény az utat vak éjszakában, úgy mutatja meg e néhány szó az élet ezernyi vérző sebének okozóját.

„Kedves ö előtte, aki őt féli . . Rólad, Testvérem, aki ez órában is keresed az Istent, nem hihetem, hogy életedben máskor is ne érezted volna az Ur csodálatos kezét s fel ne lobbant volna szivedben az istenfélelem. De vald meg: a szivedben lakó egész hódolattal fordultál-e ö felé?. . . Nem mondhatsz igent. Bizonyságot tesz ellened maga az a harc, amely életedben napról-napra megújul létedért, boldogságodért. Amikor a mindennapi kenyérért fáradva a munka verejtékében megfürösztött kezeidet összetéve az ég felé emelted gondoktól megszántott arcodat s a jövőben rejlő titokzatosságtól remegve türelmetlenül ostromoltad imádságoddal az eget, vájjon mi volt imádságodban több: az istenszeretet, vagy az életfélelem ? . . . Ha volt, vagy van valakid, akinek életéért imádkozol, nagyobb-e a bizalmad Isten kegyelmében, mint amennyi a rettegésed a saját fájdalmadért, veszteségedért a szivedben?

Végül: ha a kötelesség utján haladva minden lépésedre féltő gonddal nézel, ha az egyház, a haza oltárára is viszel áldozatot, Istenre tekintesz-e inkább, vagy az emberekre, akiknek lebecsülése hiúságodat sértené, akik igy is,