Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-11-13 / 37-38. szám
Hegyen épített város 244 oldal 1927. november lS. úgy is gáncsot akarnak vetni becsületes törekvésed, becsületed elé; avagy talán épp az anyagiakat állitod szivedben az első helyre: jutalmat vársz. Emberi önzés, önszeretet — hol marad mögötted a szivben az Isten félelme? De Krisztus megmutatta az igazi istenfélelmet. Az Ő élete megtanít arra, hogy nem a mi önzésünk, hanem a szeretet az alapja. A szeretet, amely meghajlik a mennyei Atya előtt és elfogadja kezéből a keserű poharat is. Boldogságot, igaz békességet nem adhat más, csak a krisztusi szeretet. Csak az várja türelemmel, amig Istentől eljön a szorgalom, a hűség jutalma, csak az bizhatja övéit teljes odaadással az örök gondviselésre: Csak a szeretet lehet igazán boldog a munkában, áldozatkészségben, mert nem a haszon lelkesíti, amelyet nyer és elveszít, hanem a munka, az áldozat, amelyet végezhet, meghozhat másokért. A szeretet teheti boldoggá az embert. Csak a szerető szív érti meg, hogy amit Isten tészen, mind jó. A legnagyobb megpróbáltatások között is megérzi, hogy kedves Isten előtt, mert a szeretet tiszta istenfélelem. Glatz József. Istenhez vezető gondolatok Kossuth Lajos herbáriumában« Irta: Dr. Moesz Gusztáv, egyetemi tanár, múzeumi igazgatóőr. Kevesen tudják, hogy Kossuth Lajos a természettudományok lelkes barátja volt. Sokat olvasott és sokat tudott; azonban a természettudományok terén magát csak műkedvelőnek tartotta. Az 1867-ik esztendő, a kiegyezés éve, vagy, Kossuth szavával élve, a jogelalkuvás fordulópontot jelentett életében. Ekkor vált számüzötté. Ez a válság lelkét nagyon megrendítette, de nem törte össze. Keresett vigasztalót és munkát és mindakettőt megtalálta. Miben? Feleljen erre a kérdésre maga Kossuth: — Nagyon sok szenvedés ért ez életben. Vigasztalásra vala szükségem. Megemlékeztem Chateaubriand mondására: — boldogok, akik szeretik a természetet, azt megtalálják s csakis őt találják meg a szerencsétlenség napjaiban. — Hát én is ráadtam életfáradt, öreg fejemet, hogy megtaláljam a vigasztalót! És beszáltam hozzá a csillagvilágok végtelenségébe, beszáltam hozzá a sziklarétegek, jegeczek, kövületek műhelyébe... de örömet, pozitív s örökön megújuló örömet a természettudomány egyik ága sem nyújtott annyit, mint a botanika... Sokat foglalatoskodtam a növénytannal, a mit szeretetreméltó tudományinak, scientia amabilis- nek neveztek el. Meg is érdemli e minősítést. Iratainak IX-ik kötetében pedig azt irta, hogy a földtan s a szerves élet fejlődésének kutatása kedves tanulmányai közé tartozott. A növényekkel életének 68—71-ik évében foglalkozott a legbehatóbban. A botanizálás lelkiszükségletévé vált. Fáradhatatlanságát misem bizonyítja jobban, mint a csodálatraméltó vállalkozása, hogy 70 éves korában nekiindult a Mont Blancnak, csak azért, hogy annak glecs- cserei közt megtalálja az Androsace bryoidest, egy apró havasi növénykét, melyet Saussure, a Mont Blanc első tudományos megmászó ja talált meg ott először. Egy évvel korábban pedig a Mont Cenis havason gyűjtögetett növényeket. Csak az vállalkozik ilyen korban hasonló feladatra, akit a tudomány szenvedélyes szeretete hat át. A begyűjtött növényeket, miután nevüket könyvei segítségével megállapította, szépen fel- ragasztgatta nagy papírlapokra, amelyekre gyöngybetükkel rövidebb-hosszabb jegyzeteket irt. Ezek a jegyzetek teszik Kossuth herbáriumát különösen becsessé. Mikor a növényekre vonatkozó tapasztalatait, megfigyeléseit, észrevételeit, gondolatait ezekre a lapokra irta, a maga számára jegyezgetett és nem gondolt arra, hogy a herbáriumba zárt jegyzetek valaha is a nyilvánosság elé kerülnek. Úgy vehetjük ezeket a jegyzeteket, mint bizalmas közléseket, amelyek lelke mélyéből erednek. Innen magyarázható, hogy a jegyzetek egy részében csípős észrevételek is foglaltatnak, amelyek egyes botanikusok szakbeli tevékenységére vonatkoznak. Nagyon kedvesek azok az anekdotaszerü jegyzetei, amelyekben derűs kedélyességgel írja le némely tapasztalatát. A jegyzetek sokaságából kiragadok egyet, mely valamennyi közt a legérdekesebb és a legterjedelmesebb is. Ez alá a jegyzet alá, melyet Írója hosszúra nyúlt elmefuttatás-nak nevezett, nevének kezdőbetűit is oda jegyezte, ezzel is jelezni akarván, hogy ezeknek a soroknak maga is nagyobb fontosságot tulajdonit. E jegyzetben, melyet egy Mimosa lapjára irt, megtaláljuk a mindenségről alkotott filozófiáját, mely abban csúcsosodik ki, hogy az életet az úgynevezett életerő hozza létre. Az életerő pedig a teremtő titka, amit emberi ésszel megfejteni nem lehet. A teremtő pedig maga a végtelenség, az örök törvényhozó, aki előtt mély imádattal kell leborulni. Nemcsak e jegyzetben, hanem Szontagh Miklóshoz irt egyik levelében is vallomást tesz arról, hogy lelkének jólesett megismeri s imádni tanulni Istent a természetben, melynek bámulatos törényeiből a végtelen bölcseség minduntalan felénk kiált. Kövessük azonban a Mimosá-hoz irt jegyzetének gondolatmenetét. Kiindulván abból a kérdésből, hogy mi lehet e növény érzékenységének magyarázata? Elősorolja néhány szakembernek erre vonatkozó véleményét. A maga részéről Sindley angol botanikus nézetéhez csatlakozik, aki az érzékenységet a növény benső életműködésében találja, anélkül, hogy az eredeti okot kutatná, minthogy ez „a vizsgálat lehetségén kívül esik“.
