Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-09-14 / 28. szám
Hegyen épített város 194. oldal. 1927. szeptember 4. tusakodik a még1 teljesen tel nem romiolt kebelben. E vágyakozás hozta a bűnös asz- szonyt Jézushoz és laz ía vágyakozás' viszi még1 ma is a lelkeket ő hozzá. Magunk is, ha benső indulatainkat komolyan vizsgáljuk, ráakadunk a megtisztulás utáni vágyakozásra. A népek1 legjobbjai, a nemzetek költői és mély gondolkodói soha nem szólnak széliben és szívhez szólóbban, mint amikor a megtisztulás utáni vágyakozásnak adnak kifejezést. Ebben áll a mi túrunknak a Jézus Krisztusnak felmulhatatlanul óriási nagysága, hogy isten fi usága mellett is lehajolt az emberek legszerencsétlenebbjeihez és még a légin egvetettebbekben is Isten gyermékeinek képmását látta, s arra akarta rávezetni őke1, hogy azt ők maguk is lássák, hogy ez a képmás soha el ne tűnjék, hanem emberi méltóságukat és értéküket örökké hirdesse. Niko- démussal folytatott beszélgetésében mondja az ur Jézus: Nem azért bocsátá Isten az ő fiát e világra, hogy kárhoztassa e világot, hanem, hogy megtartassék e világ ő általa. Azért nem is kárhoztatja a bűnösöket, hanem Őket a jó útra tereli. Szamaritánusként borral s olajoddal I Gyógyítsd sebeimet irgalmasságoddal Tébolygö juh Vagyok, tégy jót velem kérlek, S n agy hálaadással örökké dicsérlek. Dr. T i :r t s c h Gergely. Az evangéliom idézett helyei: Máté 18. 11, Rom. 6. 23, Máté 9. 12, 10, Lukács 19. 7, Márk. 2. 16, Máté 18, 15-17, Lukács 15. 4, Rom. 3, 23, Ján. 8. 7. Lukács 7. 36. Ján. 3.17. A négy utolsó sor: Dunántúli Énekeskönyv 330, 4. A szerkesztő első szava. Az eszményi és nem anyagi eredményért küzdő lap végtelen távolba kitűzött célja mindig! ugyanaz marad. Megoldandó feladatai változnak; megszabja a folyton átalakuló, élő emberi társadalom, mely az any ágiakért tusakodik és vak buzgalmában odaássa az árkokat, odahalmozza a gátakat saját haladása elé. A körülzártak! hajszolják a szabadulást. ElVakultságukbaü társaik testével tömik meg a menekülést miejgjakasztó szakadékot. Betiporják ellenfeleiket, versengő pajtásaikat, atyafiaikat, szeretteikét. Amire elmúlik la rémület, a pusztuláson ellepi a lelkeket az önvádtól tűrhetetlen fájdalom: Háborúk és forradalmak után mindig a hitbüzgóság korszaka következik. A küzdelemben hazájából kiűzött, árva ságba taszított, megnyomorított, anyagi, erkölcsi javaiból kifosztott,munkahelyéről kizavart szenvedéseiben m e g f á r a d t a n szemjuhozza a nyugalmat, keresi a vigaszt. De itt Van a tülekedésben győzedelmesen törtető is, aki az áldozatos munkákat elkerülte, a terhek alól kihúzódott, a zavarosban bőven halászott, saját hibái leplezésére felebarátait veszni hagyta vagy megrágalmazta és feláldozta, lel kiismeretét megterhelte és most kutatja az önbecsüléshez visszavezető utat, forgatja az írást, hogy meglelje bün- hödéstől rettegő lelke megszabadítására az igét. E mégfáradtak és megterheltek gondozása ma a legfőbb feladatunk. Pihenésre vágynak, nyugalmukat keresik. Nyújtsunk nekik ségitő kéziét. A megfáradtban támasszuk fel, növeljük meg la megbocsátás gondolatát, hogy megérthesse íaz őt megváltó szót és türelemmel, nyugalommal viselje keresztjét, amíg jön laki ellene vétett, hogy kibékítse* benne haragosát és jóvá tegye, amit még lehet. A m e g t e r h e 11 n e k tartsu k ébren a lelkiismeretét. Mutassuk még neki az igét, ‘amelyet eddig még íniem Ja Iáit, megnem tartott, lelki ismeretének nyugalmához flel nem használt. Ne féljenék é munkánktól a jóhiszemüek. — Távol áll tőlünk a képmutatás. — Meglel ég- szünk, ha jó gyümölcsöt terem a fa. Nem fogunk kést a kezünkbe, nem faragjuk össze a kérgét, törzsét, hogy szándékát, gondolatát kutassuk, mintha jó gyümölcsei el nem árulnák. A jó fára nem akasztunk rossz gyümölcsökét, hogy megrágalmazhassuk és kivágathassuk. De a rossz fát — ha meg nén javíthattuk — a ki vágatáétól meg nem mentjük, hogy jó lát ültethessénék helyébe. Irtózunk attól, hogy magunk rossz gyümölcsöket teremjünk és azt követeljük, hogy jó gondolatot higyjenek mögötte. A kérés,ztyénség: lobogója alá gyülekezünk és Krisztus eszméje a vezérünk, jelszavunkat Pál apostolnak Timóteushoz irt második levéléiről vettük: Mondjon le a hamisságró 1, aki az Ur hive. Munkatársaimmal együtt olvasóink szeretetteljes támoglatásál kérjük. Az összetartás érzésével erősítsenek meg1, tévedéseinkre ii- gyelmeztessének minket, hogy lehessünk és maradhassunk hü sáfárai az eszmének, méltók a lobogóhoz. Hlavács Kornél.
