Az 1942 évben érettségizett növendékek emlékkönyve - Budapesti Evangélikus Gimnázium
V. osztály története
Az első napon nagy megilletődéssel léptük át az iskola küszöbét. Felsősök lettünk! De az osztályterembe már bizonytalanul léptünk be. Körülnéztünk, és csodálkozva állapíthattuk meg, hogy milyen egyszerűen történt meg az ,,á” és ,,b” egyesítése, amit tavaly még teljesen valószínűtlennek gondoltunk. Kicsit feszélyezetten mozogtunk a sok „idegen“ fiú között( hiszen legfeljebb csak az adott és kapott ütésekből lehetett addig egymásról tudomásunk), majd biztos lépésekkel mentünk egyenesen ahhoz a sarokhoz, ahová osztálytársaink húzódtak. Szinte a sors iróniájának látszott, hogy mi, a vetélytársak és ellenfelek osztálytársak vagyunk! Ez az idegenkedés az elhelyezkedésnél is meglátszott: zárt tömbökben, exkluzív csoportokat alkotva ültek külön az „á”-sok és „bé”-sek. Ebből az „osztálykülönbségből” azonban, bár tanáraink valószínűleg tartottak tőle, sohasem származott többé verekedés, még nézeteltérés sem volt — emiatt. A két osztály azután — bár ekkor sehogyan sem tudtuk elképzelni — lassanként összeolvadt, de még a nyolcadikban is árnyalatnyival közelebb éreztük hozzánk azokat, akik elsőtől fogva velünk jártak. * * * Tehát nagy fiúk lettünk, talán még dohányozni is szabad. A füstölgő cigarettához azonban, — már csak aesthetikai okokból is — szinte odakívánkozik egy pakli kártya. Különben is a kártyázás szellemi sport, (sőt, testivé is fajulhat), tehát feltétlenül nemes szórakozás. Ennélfogva érthető, hogy az ötödik osztályban is többen áldoztak e nemes szenvedélynek, sőt még tízpercekben is forgatták az „ördögbibliát”. így esett, hogy Réz tanár úr éppen akkor toppant be az osztályba, amikor Schmidt, Skrilecz és Vitéz éppen nagyban „verték a blattot“. Réz tanár úrban azonban nem volt annyi humor, mint az egykori Fináli professzorban, aki — az adoma szerint —azért írt be egy diákjának sze- kundát, mert három ászra nem kontrázott, — hanem tüstént „fegyelmi útra terelte a dolgot“, vagyis mindhárom deliquenS osztályfőnöki megrovást kapott. Másnap Remport tanár úr, mikor szokása szerint feleltetés közben gúnyos mosollyal járkált a lapuló fiúkkal teli padsorok között, egyszerre megállt Skrilecz előtt: „No, Skrilecz, kiheverte már a tegnapi eseményeket?”
