Nádor Jenő: A Szarvasi Ág. Hitv. Ev. Vajda Péter Gimnázium története (Budapest, 1934)

I. A gimnázium külső fejlődése. - 6. Az államsegély után (1895—1914)

gasabb képesítést biztosító tanári vizsga intézménye ellen, de a vizsgáló bizottságba evangélikus tagokat kért; ami pedig a tanítás nyelvét illeti, kijelentette, hogy az csakis a magyar lehet s hogy egyébként egyházunk az 1790-i XXVI. t. cikkben biztosított autonóm jogáról lemondani nem fog. Az önérzetes felterjesztésre durva válasz érkezett; a nagyváradi helytartósági osztály átirata egyenesen rendreutasította az egyházmegyét, amiért ,.petitiókkal lép föl", ahelyett, hogy „pontosan teljesítené mindazon kellékeket, melyektől a nyilvánossági jog föltételeztetik." Erre valóságos provizórium kora következett, s ez csak akkor szűnt meg, amikor Schmerling provizóriumának bukásával a szabadabb szellem érvényesült alkotmányos életünkben. Az alkotmányos élet helyreállítása után, kiváló igazgató és tanárok vezetése mellett felvirágzás következett. Az érettségi vizsgák tartása benépesítette a felsőbb osztályokat, a tanulói 'létszám elérte maximumát. Szépen gyarapodtak a gyűjtemények; zeneintézet keletkezett, tanulói fürdő épült. 1867-ben egyéves teológiai tanfolyam is létesült. A tanári fizetések javitásával megszűntek az állandó személyi változások s egységes szellem vezérelte az összetartó tanári kart. A tanulói létszám emelkedése s a taneszközök gyarapodása az iskolaépület kibővítését követelték. Pénzbeli és természetben lerótt (tégla, fuvar, stb.) adományok ezt is lehetővé tették. Az emelet magasságát felemelték, megépítették a középső szárnyat s amikor 1872 szeptember 16-án a tanítás az újjáalakított épületben vette kezdetét, azt lehetett hinni, hogy a változások kora lejárt s az akkori helyzet legalább is hosszú időre állandósult. E reményeknek az 1883-i középiskolai törvény megjelenése vetett véget. 6. Az államsegély után (1895—1914). Az a korszak következik most iskolánk történetében, amelyben az egyre többet vészit önálló, egyéni jellegéből s egyre inkább egy meghatározott formába olvad belé. A virágzás korszaka ez; de sajnosan valami régi kedves világ hanyatlásáé is. És ez a kor, amelynek leirásánál kedvetlenebbül, nehezebben mozog a toll; nemcsak, mert hiányzik a történeti távlat, de mert „önmaga előtt egy kor sem volt romantikus." Iskolánk 1883 körüli helyzete egy tekintetben emlékeztet az ötven év előttire. Amint láttuk, akkorra a harmincegyéves intézet kinőtte magát gyermekruhájából s az igények növekedése nagyobb és szilárdabb alapot követelt. 18S3-ban szinte a tovább-épités gondolata kisértett, csakhogy e gondolatot most külső beavatkozás: a középiskolai törvény megjelenése parancsolóan vetette fel. E törvény alkalmazása pedig annyi változtatást, költséges beruházást igényelt, hogy ahhoz az anyagi erőforrások gyengék voltak s igy azon eszközhöz kellett nyúlni, amelyhez más felekezeti iskolák is nyúltak. Az állam támogatása azonban egy tradició megrendülését jelentette. Nem csoda, ha Tatay, az autonómia lel-