Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.
Zólyomi dr. Wagner János emlékezete
44 a fáradságot, s még mikor lankasztóvá lesz sem szűnik meg gyönyört adni s megelégedéssel tölteni el a lelket és kárpótolni a fáradságért. A szellemi munkának talán egy neméről sem lehet teljesebb mértékben elmondani, hogy erkölcsi becscsel bír s magában hordja jutalmát és enyhületét, mint a lelkiismeretes orvos munkájáról. A mely orvoson nem vesz erőt az orvosok leggyakoribb két uralkodó betegsége: a tudományuk csalhatatlanságában való kevély elbizakodás és az anyagi jutalom túlságos szomja, az a kapzsiság, melyet Pál és Péter apostolok «a nyereség éktelenül való kívánásának> neveznek (Tit. I. 7. — 1. Pét. V. 2.), hanem a tudományt a tudományért s azért szereti, mert azzal az emberiségnek használhat, az ilyen orvos munkája erkölcsi becsében találja legfőbb jutalmát s megérdemli, hogy a Krisztus munkatársának tekintessék. Ezek közé tartozott dr. Wagner János, s ezt a bizonyságtételt megadhatják neki összes kar- és kortársai. O az orvosi gyakorlatban úgy, mint a tanszéken, melyen 40 esztendeig ült, embernek bizonyította magát, a szónak legmagasabb, keresztyéni értelmében, s ez volt legfőbb dicsősége. A kiváló tudós, ki mindvégig haladt a tudománynyal s folyvást tanult maga is, míg tanított, a ki egy ezerekre menő orvosi nemzedéket nevelt a tudomány szeretetében és az emberiség szolgálatára — elhalványult, elmosódott benne az ember nemes és szerénységében ragyogó alakja mellett — s ez az egyik, a miért azt mondám róla, hogy gondoskodott arról, hogy életének élő-fája holta után is termő maradjon; mert élete folyvást gyümölcsözik azok munkájában, a kik egykor tisztelő tanítványai voltak s mesterök iránti hálájokat nemes példája követésével tanúsítják. De máskép is gondoskodott ő arról, hogy életének munkája holta után is gyümölcsözzék s ő a sírban — és a halhatatlanságban se szűnjék meg az emberiségnek szolgálni. S ebben is a Krisztus hű követője maradt. Engedjétek hozzám jöni a kis gyermekeket — mondá az isteni mester. Valaki egynek e kicsinyek közül gondját felveszi: az én rólam gondoskodott. O pedig nem egynek, hanem sok száz, sok ezer elhagyott árva gyermeknek a gondját vette föl, midőn nemes szívét, keresztyén lelkületét visszatükröző végintézkedésében, munkás életén át szerzett vagyonának legnagyobb részét Országos Protestáns Arvaházunknak hagyományozta, s ezzel e jótékony intézetnek, mely évenkint mintegy száz árva
