Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Zólyomi dr. Wagner János emlékezete

45 gyermeket ápol és nevel, legnagyobb alapítója ló'n. E vagyon — bár számokban kifejezve tetemes — tekintve a boldogultnak hosszú életpályáját, tanári jövedelmét, roppant orvosi gyakorlatát s a közbizalmat, melynek örvendett; tekintve családtalan s igénytelen egyszerű életét: egyáltalában nem meglepő', sőt azt tanúsítja, hogy ő nem volt a nyereség éktelenül kívánója; de tanúsítja mindenekfölött nemes emberbaráti érzületét s ama fenkölt gondolkodását, hogy mikor a szó elnémul ajkán s a toll kiesik kezéből és maga többé nem használhat az emberiségnek, azt akarta, hogy földi munkája azontúl is a szenvedő és szűkölködő emberiségnek szolgáljon. Nemes szándékát titokban tartotta, életében sem jutalmat, sem elismerést nem várt érette: s holta után, mikor az tudomásra jutott, nem szorult már a mi elismerésünkre. De a mire ő nem számított — az megvan neki. Az igaznak emlékezete áldott mondja az írás. Az idők teljességében ezer meg ezer árva, a kik nélküle elzüllöttek volna s az utcza sarában és a bűn fertőjében vesztek volna el, fogják áldani emlékezetét. S ezer meg ezer apa és anya, kiknek szívét az örökkévalóságban is tépő bánat, védetlen hagyott árváik utáni gond emésztette volna, karban az angyalokkal együtt zengik neki az Alleluját. (A lepel lehull a képről.) Nézzetek jóságos arczára. A dicsőség hiú kívánásának egyetlen vonása sincs rajta; a munka, gond és kor által redőzött arezon csak az önzetlen emberszeretet s a teljesített kötelesség öntudatának nyugalmát olvashatjátok. Ö meg egy könyet sem kért emlékének. Neje, gyermekei nem voltak, a kik siratnák. Sirassuk-e mi, a kik büszkén tekintünk az emberi nem ily nemes példányára? Sirassák-e az árvák, a kik megtartásukat s a jó úton maradhatásukat köszönhetik halálának, mely oly áldott és gyümölcsöző volt, mint élete? Nem, ne könyeket hozzunk áldozatul neki, hanem lelkesedést példáján; lelkesedést az emberiség ügye iránt, lelkesedést a kötelesség s az abban való fáradhatatlan hűség és kitartó munka iránt, lelkesedést a legmagasb eszmények iránt, melyek a legnemesebb sziveket dobogtatják ; lelkesedést a Krisztus követésére, a ki szertejárt, mindenekkel jól tevén, a ki megszánta a szenvedőket, meggyógyította a betegeket s fölvette a gyermekek gondját i