Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Zólyomi dr. Wagner János emlékezete

43 emberszeretete, gyöngéd bánása a szenvedőkkel, gerjesztett feltétlen bizalmat maga iránt. Az a példány látszott előtte lebegni mindig: a ki a papok között főpap s az orvosok között főorvos — a Jézus Krisztus. Mert engedjétek kimondanom — a mit, bár a belőle levonandó következtetést némileg félve, de azért teljes meggyőződéssel mondok: miben tartom én az orvosi hivatalnak legfőbb méltóságát. Abban, hogy az orvos a ki igazán felfogta hivatását s teljes odaadással tölti be azt, legközelebb áll ahhoz — a mi mindnyájunknak legfőbb feladatunk s legszentebb törekvésünk — hogy Krisztust, bár részben, követhesse vagy legalább utánozhassa, t. i. a szenvedőkkel való bánásban, a betegek és nyavalyások gyógyításában. Ne kicsinyeljük Krisztus földi életének s felséges munkájának ezt a részét se! Bár megváltásunk munkájával nem látszik szoros és szükséges összefüggésben állani, de mint az ő isteni emberszeretetének, határtalan jóságának egyik kifejezése, lényeges alkatrésze annak. Hány beteget gyógyított meg a hit által, hánynak szívébe plántált kiolthatatlan hitet gyógyításai által, pedig üdvösségünk feltétele épen az a hit, mely bennünk a Krisztus iránt ébredt s kiirthatatlanul meg tudott gyökerezni. És az orvos ? a hosszas gyakorlat által önkénytelenül, talán öntudatlanul, ezt a krisztusi czélzatot, sőt ennek a krisztusi erőnek egy parányi részét sajátítja el, s ha hivatását egész lélekkel, egész odaadással, emberszeretettel s a beteg iránti valódi részvéttel teljesíti : önmagától, még ha akarná sem utasíthatja el a Krisztus példájából merített szellemet. Sokan nem is keresztyének, nem keresztelkedtek a Krisztus nevében, nem hisznek benne, sőt sokan, ha névleg keresztyének is, hitetlenek valóban. Hiába! akaratlanul is őt követik s az ő munkája gyakorlásával az ő szellemét is elsajátítják. Dr. Wagner János nem tartozott az utóbbiak közé ; ő öntudatosan igyekezett követni a Krisztust, egész életében s minden cselekedeteiben — első sorban természetesen orvosi gyakorlatában. Szeretete az emberekhez, szánalma a szenvedők iránt, könyöríllete a nyomorultakon, orvosi gyakorlataiban mindig új táplálékot találva, napról napra növekedett. — A nem gépies munkával foglalkozók, az erkölcsi értékkel bíró szellemi munka emberei tapasztalhatták, hogy bár ez is ép oly fárasztó, mint a testi munka, de a munkájok iránt való szeretet s annak értéke és becsérzete legyőzi í má