Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Az árvák hajlékai. A szegényház-téri új árvaház

22 hogy a már évek óta tervbe vett új árvaházat mielőbb létrehozza. Ez ügyet páratlan buzgósággal oldotta meg Kochmeister rövid idó' lefolyása alatt. Fáradságot nem ismerve, felkereste az áldozatkész­ségükről ismeretesebb nemes szivű emberbarátokat, kért, esedezett és Isten sikerrel koronázta fáradozását, néhány hónap alatt 36,000, három év alatt pedig összesen 60,483 forint 32 krt gyűjtött az új árvaház felépítésére, a mely az 1876. év tavaszán foganatba is vétetett. Székács József a 60-as évek elején, mint az egyesület alelnöke, önzetlen készséggel, munkát és fáradságot nem kiméivé, önfeláldo­zóan szolgálta az árvák ügyét; megragadott minden kedvező' pilla­natot érdekükben ; ma itt, holnap ott jelent meg, soha alkalmatlan időben, hanem a mikor a szív legfogékonyabb a szeretet gyakor­lására, ezzel biztosítván a sikert az árváknak. E sohasem lankadó buzgalmáért elnevezték az «árvák koldusá»-nak, mely czímre, a sok közül, mindig a legbüszkébb voltam, mondá egyik alkalmi beszé­dében és a melytől fájdalmas szívvel kell megválnom és érdem­szerüleg átruháznom másra, a ki még nagyobb koldus mint én: báró Kochmeister Frigyesre, ki néhány hónap alatt ezreket gyűj­tött az árvák új hajlékának felépítésére. így lett a nemes báró az árvák koldusa. Az árvák hajlékai. A szegényház-téri új árvaház. Az építési alap a nemeslelkű emberbarátok adományaiból annyira szaporodván, hogy a rég óhajtott vállalat akadálytalan kivitelére nézve teljes megnyugvást nyújtott, a választmány elhatá­rozá, hogy az építést az 1876. év tavaszán megkezdi. Az építés végrehajtására építési bizottságot küldött ki, a mely a következő urakból állott: báró Kochmeister Frigyes, Várady Károly, Fuchs Gusztáv, dr. Jelenik Zsigmond, Szentgyörgyi Albert, Stephany Lajos és Zsigmondy Gusztáv. Azonban mielőtt e bizottság működésének vázolásába fognánk, a történeti hűség kedvéért előadjuk a ház­építési terv megvalósulásának előzményeit. Már az egyesület alapítói is foglalkoztak a házépítési tervvel és e kívánalmuknak kifejezést adtak az egyesület alapszabályaiban, a melyeknek első pontja ekkép szól: «Az állandóan Pesten székelő egylet czélja: vagyontalan evang. árvákróli gondoskodás és jöven­dőben, mihelyt azt az eszközök megengedendik, egy ev. árvaház felállítása Pesten».

Next

/
Oldalképek
Tartalom