Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.
Az egyesület alakulása. Az árvaház alapítása
3 Az 1857—58. években a németországi evangélikusok élénk mozgalmat indítottak Luthernek a nagy reformátornak Wormsban emelendő emlékszobra ügyében és e mozgalmat kiterjesztették Magyarországra is, adakozásra szólítván fel itteni hitsorsosaikat. Ez alkalmat a Hornyánszky Viktor szerkesztésében megjelenő «Evang. Wochenblatt» czímű egyházi lap arra használta fel, hogy Th. B., — Biberauer Tivadar — aláirású lelkes hangú czikkelyében felszólította olvasóit, hogy valamint a külföldi evangélikusok az áldásosán működő Gusztáv Adolf egyesülettel örökítették meg a svéd király emlékét, úgy a magyarhoniak is ilyen «élő emlékkel adjanak kifejezést a nagy reformátor iránt tartozó hálájuknak. Luther egyesületet kellene alakítani, a mely egyházközségek gyámolítását, árva- és kórházak létesítését tűzné ki feladatául. Végül hozzászólásra kéri fel az olvasókat. Az indítvány minden oldalról lelkesült fogadtatásban részesült, a lap szerkesztőjéhez pénzadományok érkeztek azon bátorítással, hogy az «élő emlék» valósíttassék meg mielőbb. E kedvező hangulat arra indította Bauhofer György budai ev. lelkészt, hogy az «Evang. Wochenblatt»-ban «Evang. árvaházak» czímű czikkelyt bocsátott közre, a melyben hivatkozással a bécsiekre, a kik már évek óta tervezik egy árvaháznak felállítását, fejtegette, hogy nálunk is már égető szükség volna ily jótékony intézetre mindkét felekezetű protestáns árvák számára; erre kötelez bennünket nemcsak az emberbaráti szeretet, hanem az istenszeretet is, mert hiszen a mi megváltónk mondja: «Valaki egy ilyen gyermeknek gondját felveszi az én nevemben, nekem veszi fel gondomat». (Máté XVIII. 5.). Azután az erős meggyőződés hangján czáfolta mindazon érveket, a melyek e terv kivíhetősége ellen felhozattak. Mindenekelőtt lefegyverezte a kishitüeket, a kik kétségbe vonták a magyarok áldozatkészségét és e miatt lehetetlennek tartották a szükséglendő pénzalap előteremtését, mintha az élő hit, mely a külföldön csodákat művelt, nálunk erejét nem nyilváníthatná; szembeszállt azután a szükkeblüekkel, kik lehetetlennek állították a kétfelekezet •együttes működését; azzal érvelvén ellenük, hogy hogy az igazi krisztusi szeretet alapköve nem oly szük, nem oly gyönge, a melyen Luthernek és Kálvinnak emlékszobrai el nem férnének és azokat cl nem bírná. Végül a lelkészekhez fordul, kérvén őket, hassanak oda, hogy hiveik a szeretet oltárára is áldozzanak, nehogy koldus módra a külföldhöz kelljen fordulnunk szeretetadományokért. l*
