Argay György: Minden lehetséges a hívőnek : Egy evangélikus templom története. A temesvári evangélikus templom története. Temesvár 1939.

lépést, amikor is a munkákat nyilvános árlejtésen kiadják, A kőmives munkát 17.000'— forint összegben Fischer Károly újaradi kőmives mester vesszi ki. Ugyanakor megkötik a többi mester emberrel is a szerződéseket. Hamarosan megtörténik az ünnepélyes alapkőletétel éz ezzel megindul a templomépités nagy mun áj a. Az igazi küzdelem és erőkifejtés csak most kezdődik a gyülekezet számára. Rengeteg gondot okoz az építőknek a megfelelő terv kiválasztása is. Bár a Fischer által kidolgozott épitési tervet Pestre is felküldik és Glatz aradi építésszel is felülvizsgáltatják, az mégsem bizonyult teljesen jónak és az építés folyamán épen háromszor kellett megváltoztatni. Templomunk rossz hangvisszonyai mutatják, hogy nem hozzáértő mester készítette el ezt a tervet. Legfőbb baj azonban a pénz hiánya volt. Mindennel a végsőkig kellett takarékoskodni. Mindenütt a legegyszerűbb és a legolcsóbb megoldásokat kellet keresni, mert nem futotta a pénz. Ezt a pénzszűkét sínyli templomunk ma is sok tekintetben. így is rengetek nehézséggel kellet megküzdeni és a pénz hiánya miatt többizben akad meg a munka, dacára annak, hogy az egyház több ezer forintos kölcsönt is vett fel, hogy az épitést befejezhesse. Ezek a körülmények teszik érthetővé, hogy az 1837-ben megkezdett templom, csak 1839 ősszére készül el s akkor sem olyan, aminőnek az építők egykor álmodták. Nagyon egyszerű. Tornya sincsen, mert arra már nem futotta a pénzből. Csak az alapját vetik meg a toronynak abban a reményben, hogy pár év múlva sikerül azt is felépíteni. Azonban elkövetkeznek a forradalmi idők s utánuk a nagy nyomorúság", mely majdnem a végpusztulásba vitte az egyházat. Pár évből, évtizedek lesznek, még az egyház odáig jutott, hogy végre 1903-ban felépítette a tornyot. Ezt is azonban csak a nőegylet hathatós támogatásával tudta megtenni. Akármilyen egyszerű is volt a felépült templom, de mégis csak templom volt s a gyülekezet túláradó, boldog örömben úszik, amikor azt 1839 október 27.-én, a reformáció emléknapján, fényes és megkapó ünnepség keretében felszentelték. Nem egy szem lábbadt könnybe, amikor felhangzott a három nyelvű ének s amikor három nemzet papja magyarul, németül és szlovákul megáldotta az uj templomot. Lélekemelő, feledhetetlen ünnepe volt ez nemcsak a temesvári gyülekezetnek, hanem az egész délvidéki protestáns egyháznak is. Ez az öröm azonban első sorban a temesváriaké volt. Méltán is. Hisz az Űr nagy dolgot cselekedett velük. Ha most a 100 év távlatából visszatekintünk erre a munkára és felidézzük magunk elé azokat, akik ezt véghezvitték, szinte hihetlennek látszik ez a teljesítmény. Hihetlennek, mert olyan kevesen voltak. Mindössze egy néhány lelkes ember az, aki Karner pap mellett áll. Ezek között Medveczky János felügyelő, Feldinger Gottfried elöljáró, Szántó János és Boross József gondnokok, Meskó Dénes egyházi ügyész, Falb Gottlieb pénztáros és még egy-két presbyter, mint Györy Lajos, Händel Jakab, Graff Károly, Korb Károly. Ezek a férfiak hordozták a munka súlyát. Az ő verejtékükből és áldozatukból épült fel a templom. Soha el nem muló hálával és kegyelettel gondolunk rájuk, nemcsak azért mert ők adták nekünk a templomot, 4