Czipott Géza: Emléksorok a szentgotthárdi … ev. templom felavatásának alkalmából, 1912. Szentgotthárd 1913.

VI. 1912 október 20.

azokat a zsenge földi vándorokat, akik az élet utjának kezdetekor a keresztség szent vize alá tartatnak, szólván hozzájuk a megváltó: „én tiveletek leszek mind a világ végeztéigE hajlékon át indulnak mint a régi római harcosok Janus templomán át a harcba, az élet küzdőterére ifjaink és hajadonaink a konfirmáció alkalmával hallván az ő szent akaratját; legyetek hívek mindhalálig. E sátorban adja áldását az Úr azokra a szerető szívekre, kik a házasság szövetségére lépnek, lelkükre kötve az apostol szavát: egymást szeressétek. Tárt ajtókra talál itt mindenki mindenkor ki szomjúhozza az igazságot és békességet keres szívének. A régi korban a rómaiaknál és görögöknél, de meg a zsidóknál is a templom oly szentnek tartatott, hogy ott megszűnt az ellenségnek minden hatalma. Aki üldözői elől a templomba menekült, üldözői oda nem követhették. A templom biztos védvára volt. A templomnak ma is még megvan ez a magasztos és dicső jelentősége. Üldözzön a bolsors, érjenek az élet harcában fájdalmas sebek, sújtson le rád a bánat, mardossa lelkedet a kétség és az elkeseredés kínzó érzése: halld Jézusnak templomba hívó szavát: jöjjetek énhozzám mindnyájan, kik megfáradva és megterhelve vagytok, én megnyugosztallak titeket. Itt menedékre, oltalomra, békességre lel az üldözött vándor. Itt, ha sehol szavát, panaszos hangját meg nem hallják: itt a párját vesztett özvegy megtalálja istápolóját, a gyámolóra szorult árva gondviselő édesatyját, a bűntudattól gyötört lélek az uri szentvacsorában az engesztelő áldozatot, a bűntől való feloldozást, az igazi vigasztalást és a szívbeli békességet. Isten sátora ez az emberekkel. Isten közeledik itt hozzánk és megáldó kegyelmével itt velünk lakozik. II. E templom Isten sátora az emberekkel — az ember a templom által hozzá emelkedik, az ő népévé lészen. Nem elégséges az, hogy tudjuk, Isten velünk van az ő szent templomában, szükséges, hogy mi Istennel is legyünk. Istennek az ő dicsősége emelésére nincsen szük46