Baráth József: A mérgesi ágostai hitvallású evang. egyházközség 300 éves története. Győr 1934.

II. Anyagyülekezetté alakulás. — A gyülekezet első virágzásának korszaka.

8 elől a sopronmegyei Edvére menekült s itt vette feleségül edvei Edvy Brigittát. Az ő fia volt Illés Gergely lelkész. Testvérei közül Balázsnak és Györgynek maradtak ivadékai; közülök való a kisbaboti Illés-család, az itteni gyülekezet jóltevője, valamint Edvy Illés Pál nemesdömölki lelkész, író s akadémiai tag stb. E most is virágzó buzgó ev. család sok jeles férfiút adott egyházunknak és hazánknak. Illés Gergely élete hű képe az igazi lelkipásztornak, a Krisztus jó vitézének, aki hü mindhalálig, aki egyházáért, vallásáért tud szenvedni s meghalni is. Mérgesi lelkészsége előtt több helyen működött, mint tanító, amikor ide felavatták, már nem lehetett fiatal ember, közel volt már az 50-ik évhez. Ugyanis amidőn az 1674. évben a pozsonyi törvényszék elítélte, túl volt már a 70-ik évén. Mérgesi lelkészkedése után Malomsokra került, de egy ideig, 1671. év körül Vásárosfalu lelkésze is volt. Ez évben amidőn Vicza nevű filiájába sietett, Széchenyi püspök és Eszterházy földesúr emberei megtámadták, lováról levonták, a kapuvári börtönbe hurcolták, megverték s a Kis-Rába vizébe is beledobták. Az 1674. évben, mint malomsoki lelkész idéztetett a protestánsokra halálos csapást mérni akaró pozsonyi törvényszék elé, amelyen az átkosemlékü Szelepcsényi primás és Kollonics püspök lelkészeiktől s tanítóiktól akarták megfosztani egyházunkat s olyan hurkot fonni ellenünk, amelyből nincs szabadulás. Ártatlansága érzetében ő sem írta alá a térítvényeket, mire bebörtönözték s a lipótvári várba hurcolták. Tengernyi szenvedés várt itt szegény protestáns lelkészekre. Szenvedő társai voltak az evangélikusok közül: Borhidai Miklós rábaszentandrási, Masznyik Tóbiás és Paulovics Mihály turócszentmártoni lelkészek. Majd a következő év tavaszán őt is gályarabságra hajtják társaival együtt Nápoly felé. A törődött aggastyán azonban nem birta ki az út tengernyi szenvedését, súlyos betegségbe esett, nem tudta már bilincseit vonszolni s félholtan esett össze. A durva pribékek erre szamár hátára ültették s társai két felől támogatták. De Nápolyt már nem érte el, április 29.-én Capra-Cotta olasz város közelében meghalt. Holttestét az árokpartra rúgták s temetetlenül otthagyták. Matusek Antal a Győri Közlönyben tévesen írja róla, hogy újra visszatérhetett Malomsokra s hogy 1682. évben a Bécs felé nyomuló törökök a leányát is elrabolták s a keszői várba hurcolták s csak váltságdíjért adták ki az atyjának. Sajnos, ez nem így van; mint vallásunk vértanuja halt meg idegen földön. Emlékét a malomsoki templomban szép márványtábla őrzi, de kitörölhetetlenül él az szívükben is. Utódja Mérgesen Szentmiklósi Mihály volt, aki a mosonmegyei Szentmiklós szülötte volt s akit 1644. évben Koltán avattak fel Malomsokra lelkésznek s mint e község lelkésze vett részt az 1646. évi büki zsinaton. A névsorban azonban téves az a megjegyzés, hogy 1648. évben kajári lelkész és esperes lett. Ez nem hanem Szentmiklósi János volt, ki az előbbinek rokona, vagy