Lukács István (szerk.): A Kemeneshőgyész–Magyargencsi Evangélikus Gyülekezet története : A templomszentelés 150. évfordulója alkalmából. Győr 1939.

150 év határkövénél

36 tében a templomnak. Ahogyan nem élhet az ember szív nélkül, úgy nem élhet templom nélkül sem. A templom a gyülekezet szíve. Amikor ezt mondom, rágondolok mindarra a mérhetetlen áldásra, amit egy szív adni tud: az édesanyánk, a hitvesünk, a gyermekünk jó szívének áldásaira s mindezt gondolatban felnagyítom és azt mondom: ilyen mérhetetlen áldások özönét árasztja rád gyülekezetednek előtted megnyíló szíve, ez a templom. Százötven éven át óh, hány fáradt lélek tért be ide megpihenni, bűnbocsánatért könyörögni, az életharcra erőt meríteni, lelki éhséget és szomjúságot az Ige mennyei eledelével és soha ki nem apadó forrásvizével csillapítani! 150 éven át hány ember lépett be e templom megszentelt kapuin s vonult át e templomon áldások özönével megrakodva és háladalt énekelve! Sok százan és ezren, amint egymásnak adták a kilincset, hányan térdeltek le ez elé a régi oltár elé lehajtott fejjel, imádságra kulcsolt kézzel, hogy a terített asztalról a kegyelem eledelét elvegyék, hányan ültek be a régi padokba, hogy elsírják bánatukat, imádságban Isten elé vigyék panaszukat, vagy hálájukat! Hányan érezték, hogy nem is kopott padokban ülnek, vagy oltár előtt térdelnek, hanem összetört lélekkel a golgotai kereszt tövénél pihennek, ahonnan alácsurog a bűn szennyét lemosó drága vér az ő bűnös lelkükre és tisztára mossa azt. Hányan, de hányan érezték éppen a kereszt előtt roskadozva, hogy itt az Isten szíve dobog feléjük, édesatyai szív nyílik meg előttük és annak minden áldása ráhull az ő életükre és kimondhatatlanul gazdaggá teszi azt. Hányan, de hányan érezték: az Isten jön felénk, Isten szól hozzánk, Istennel van találkozásunk! Csoda, hogy atyáink nem tudtak nélküle élni? Csoda, hogy amikor a régi templomaikat 1732 január