Sárkány József szerk.: Emlékkönyv Cegléd reformációjának 400–dik évfordulójára. Cegléd 1928.
Történelmi áttekintés
- 18 — bornak kiszolgáltatását is, a fékevesztett idő fölött mégis győzedelmeskedett az Úr akarata, a hívők mélyen gyökerező hite s az egyház vezetőinek, Takács József lelkésznek és dr. Dobos Sándor főgondnoknak bölcsesége, az időkhöz méltó ereje és bátorsága. Az 1919-ik évi oláh megszállás még fokozta ezt a pusztítást s mint a vöröskatonák táborhelyét, ők is megszállták az iskolai épületeket s oktalan rombolásuk feltüzelte az iskolák felszereléseit, kiverte ablaküvegeit s egy tűzvészsújiotta képpel fogadta a nemzeti hadsereg bevonulása után meginduló, mindent újrakezdő építőszándékot és vallási buzgóságot. Az egyház minden erejét megfeszítette, hogy iskoláiban a tanítás munkája minél előbb megindulhasson s ezen célját azoknak áldozatkészsége lehetővé is tette, kiknek példamutatását és energiáját a ceglédi református egyház történelme mindig jó emlékezetben fogja tartani s örök időre meg fogja őrizni. Özv. Unghváry Lászlóné, özv. Szebeni Dánielné és Végh Sándor például egyenkint egy-egy tanterem bebútorzásának gondját vállalták magukra, Nagy Sándor igazgató pedig feltárta a megoldás legjobb módjait. Ez a cselekvési készség átáradt az egész gyülekezetre, úgy hogy a helyreállítás költsége önkéntes adakozásból 5 nap alatt együtt volt s 1919 karácsonyára már minden tanteremben megcsendülhetett a kisgyermekek ajkán a hálaadó ének. Különös Isten áldása volt ebben az egyházban az, hogy rendszerint olyan vezetői voltak, kik az egyetemes ref. egyházi életnek is kimagasló tagjai és számottevő tényezői voltak egész a legújabb időkig. így lelkészeinek a dunamelléki egyházkerület vezetésében, tanítóinak a Kecskeméti Ref. Tanító Egyesület szellemi irányításában megnyilvánuló buzgólkodása azt eredményezte, hogy a ceglédi józanság és határozottság befolyhatott az egyetemes református élet kialakulásába, viszont az országos dolgoknak magasabb szempontjai kedvezően éreztették hatásukat a helyi ügyek intézésében. A forradalmak lezajlása után az egyház egész életében észlelni lehett, hogy a hiábavalók hiábavalóságára rádöbbenve egyre számosabban kívánkoznak az élet vizének üdítő forrásaihoz s keresik a Krisztushoz vezető útat. A megfáradt és meggyötört emberi életeket saját tapasztalataik szükségképpen elvezették ehhez a belátáshoz. így e széteső és összetört lelkű korszak mentő gondolatává lett az a megismerés, hogy Krisztuson kívül nincs se üdvösség, se békesség! Csak az ő közelében válhatik egyszerűvé, természetessé és világossá az élet igazi értelme s érthető a nagy tanítás, hogy csak a szeretetből és önuralomból táplálkozó tevékenység tud olyan folytatást venni, melynek az örökkévalóság felé nyílik a kapuja.
