Sárkány József szerk.: Emlékkönyv Cegléd reformációjának 400–dik évfordulójára. Cegléd 1928.

Történelmi áttekintés

Az egyház újabbkori történelmének jelentős időszaka a világháború, mely ellenállhatatlan erővel rázta meg az élet minden területét. Bizony vérző szívvel látta az egyház az emberiség nagy megfeledkezését Krisztus parancsáról, de a Jeruzsálem pusztulásán könnyeket ejtő példán felbuzdulva s a vezetők szükséges célkitűzésében teljesen megnyugodva nem nézhette tétlenül a hazája megsemmisítésére törő kísérletet s a nemzet fenmaradásának szolgálatába állította híveinek összes erőit. Megható élmény volt a vallási életnek és nemzeti ügynek ez egybeolvadása s a lélek üdvösségének keresése a nemzeti imádsággal együtt szállt fel a hatalmas templom boltívei alól az Egek urához a harctéren küzdők testi épségéért, a családi tűzhelyek biztonságáért és a nemzeti oltárok sértetlenségéért és egy jobb kor felvirradásáért. Odaadta az egyház legdrágább s legféltettebb kincseit: fiainak szinét, virágát, nélkülözte tanítóit, leszedette harangjait s tornyainak vörösréz fedőlemezeit, orgonájának zengő sípjait, felajánlotta alapítványait, tartalék tőkéit, hogy bizonyságot tegyen a haza iránt való hűségéről. Ezidő alatt a Ceglédre menekült staniszlaui katonai kórház 1916—17. tanévben lefoglalta a központi fiú- és leányiskolákat, úgy, hogy a tanítás munkáját a városi óvodákban, társadalmi egyesületek helyiségeiben, a Népkörben, Egyenlőségi Körben, Újvárosi Olvasó Egyletben, az ág. h. ev. iskola egyik tantermében, egy magánházban folytathatta sokszor 120—130-as létszámú osztályokban. 1917—1923-ig pedig a Kossuth-muzeum megszervezésére engedte át az egyház tanácstermét és egyik osztálytermét s ezzel példaadón mutatott rá arra, hogy a magyar szellemi élet folyamatosságának s őrtüzeinek itt nem szabad kialudni. De hiába volt a nagy áldozat, a végzetet feltartóztatni nem lehetett, reánkszakadt a vesztett háború minden csapása, a forradalmak s az ország megcsonkítása. De a veszély megpróbálja a lelkeket, az egyház megállta helyét a viharban, állt s megnőtt a veszélyben ! Nem szűnt meg Isten igéjét hirdetni akkor sem, mikor az emberi tévelygés ki akarta küszöbölni a vallást az emberi lélekből. A háború kitörése óta elkezdett szép szokást, hogy az istentiszteletek kezdetén és végén elénekelték a nemzeti imádságokat is, akkor is folytatták, mikor 1919-ben a kommunizmus 133 napos rémuralma nemzeti életünk teljes megsemmisítésére tört és bizony ma jólesik visszaemlékezni rá, hogy e város lakosai közül egyesek éppen azért keresték fel akkor a ref. templomot, hogy ott büntetés nélkül elénekelhessék a Himnuszt és Szózatot, hogy ebből újabb bátorítást és erőt merítsenek a nemzeti élet továbbfolytatására. Hiába szocializálta az új rendszer az egyház iskoláit, hiába vette el erőforrásait s tagadta meg még az úrasztali