Vértesi Zoltán: Magyarbóly ev. egyházközség és filiái története. Pécs 1940.

X. A mohácsi evangélikus missziói egyház rövid története

173 döztetésünk közepette ís békességes türelemmel és szeretettel kell lennünk embertársaink iránt, hogy a keresztyénség belső, lelki egysége megvalósuljon, mely egyes-egyedül abban áll, hogy: „ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt a Krisztus Jézus szerint és fogadjátok be egymást, mint Krisztus is befogadott minket" s önzésből ne magunkat dicsőítsük, hanem minden faj, nép és felekezet „egy szívvel, egy szájjal dicsőítse az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját". Testvéreim az Ürban! Drága magyar nemzetünknek s ezzel együtt magyarhoni ev. egyházunknak, melynek mi is édes gyermekei vagyunk, van egy nagy kiterjedésű birtoka, egy óriási nagy öröksége, mely azonban rettentő nagy teherként nehezedik reánk. Szeretnénk tőle megszabadulni, de sehogy sem tudunk, szeretnénk azt tovább adni, de senki nem vállalja. Apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre száll, .. . mintha soha elfogyni, elapadni nem akarna! ... Ez a magyar könny és a magyar bánat. Európa szívében, mint a nyugati kultúra védőbástyája, több, mint ezer éve áll — Isten csodája, hogy a tengernyi vérzivatar közt még áll — gyászfátyollal letakarva: könynyező Hungária, mely szinte már megkövesült fájdalom .. . A haza bölcse, Deák Ferenc, szemügyre véve az egyes országokat: mi célból is vannak a világon, azt mondotta: „Angolország a világkereskedelem, Németország a tudományosság, Görögország a művészet, Róma a jog, Oroszország a világbirodalom, Franciaország a szabadság céljából van, Magyarország pedig azért van, hogy az igazságért küzdjön és vérezzen." A magyar történelem mindegyik lapja, dalainknak majd mindenegyik akkordja, bánatról és szenvedésről beszél; földünknek mindenegyes röge, hőseinknek és vértanúinknak vérétől van megszentelve. A vérző sebek még nem hegedtek be, könnyek árja még nem apadt el, melyeket a legutóbbi világháború s az igazságtalan Trianoni békeparancs ütött szíveinkre s ime ma ismét gyászünnepet tartunk, megemlékezve nemzeti nagylétünk nagy temetőjéről, a 400 év előtti szomorú mohácsi csatáról, a túlerőben levő mohamedán-törökök ellen is ősi vitézséggel küzdő és elvérző 20 ezer magyar hősi haláláról. És én azt hiszem, egyik nemzedékünk sem értette meg és méltányolta úgy a mohácsi vészt, mint mi, kik Trianon könnyén keresztül néz-