Schmidt K. J. – Markusowszky Sámuel – Ebner Gusztáv – Freuszmuth Frigyes: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története II. rész (Pozsony, 1906)

I. A papok életrajzai. Irta Schmidt Károly Jenő. Fordította Hamvas József - A papok életrajzai - 2. Magyar–tót papok

Chrenowetzben és Osgyánban. Pozsonyba 1612-ben 1) jött, de Kollonich Szigfrid már a következő év őszén Lévára hivta papnak"). Itt Bars, Komárom és Hont megye esperese lett. Ebben az állásában írta alá utólag a pozsonyi kontubernium törvényeit. Hányatott életét az ungmegyei Szobráncon fejezte be. Neje született Nánásy Zsuzsánna volt. Egyik fia, János, szintén lelkész lett. MILETZ ILLÉS, a nemes tarnói Miletz család sarja, 1691 június 27.-én született Turőcszentmártonban. Első iskoláit szülővárosában járta, később Ivánkafalun, majd a lőcsei és eperjesi gimnáziumon, e két utóbbi helyen azért, hogy németül tanuljon. A magyar nyelv meg­tanulása végett a nagyenyedi református kollégiumba ment. Egy ideig István Dániel házánál volt nevelő s 1722 októberében ment a jénai egyetemre, 3) hol Buddeus, Danz, Walch, Rambach és mások voltak tanárai. 1725-ben tért vissza és Eperjesre ment, hol órákat adott, mig 1725-ben a nemes lelkű Calisch Erzsébet bárónő udvari papnak Bitsitzára (Trencsén m.) hivta. Három évvel később, 1730-ban választotta meg a pozsonyi gyülekezet. 1756-ban jelentkeztek nála először vérkeringési zavarok, 1757 november 24.-én szélütés következtében meghalt. Három nappal később eltemették. Serpilus mondta fölötte a haloti beszédett Ján. Jel. XXII. 20. alapján. — Miletz 1732 május 6 án vette nőül a modori Vörös Zsuzsánnát. Nyolc gyermeke közül csak egy fia és egy leánya élte túl. Neje is előtte halt meg, 1747-ben. — Miletz a *) A magyar-tót („behemisch") lelkészi állás létesítését Pozsony város Protocollum actionaleja szerint 1610 április 26.-án határozták el. Mért hivták meg az első lelkészt, Marikiust, csak két év múlva, arra nincs útbaigazító adat. 2) Az erre vonatkozó, 1613 november 20.-án kelt levél, mely szerint a város Kollonich iránt való hálájából átengedi Marikiust, Pozsony város fel­jegyzéseiben. — 1613 november 4.-én még itt keresztelték Marikiusnak Erzsé­bet nevű leányát. 3) Haan, Jena hungarica, pag. 45. és köv.; itt sorolja föl Miletznek nyomtatásban megjelent fordításait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom