Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XI. A katasztrófa

templomok, mint az iskola kulcsait is. Alkalmat ezen a királynak a pozsonyiak iránti jóindulatát tanusitó híresztelésre az szolgáltatott, hogy állítólag egy katholikus udvari tanácsos ajánlotta volna neki, hogy csak egy pozsonyi polgárnak a kivégeztetése is elég lesz a királyi tekintély helyreállítása szempontjából, mire azt felelte volna Leopold, hogy neki nincsen kedve kezeit vérbe mártani. Bár ily formában a valóságban a király alig nyilatkozott, de ennek a híre is elég volt arra, hogy a pozsonyi evang. polgárság optimizmusa belőle táplálkozzék és reményt merítsen. Reménységre, bizalomra azonban a válságnak az evangélikusoknak kedvező módon való megoldására ezúttal már semmi ok nem volt. A helyzet ez volt: Pozsonyban minden áron végét kell vetni a nem katholikus egyházszervezkedésnek, ezt csak is az evangelikus templomok és iskola elvételével, az evang. lelkészek és tanilók eltávolításával lehet. A pozsonyiak ehhez önként hozzá nem járulnak, tulajdonukhoz, szerzett jogaikhoz szívósan ragaszkodnak; de a felség parancsa előtt meghajolnak. Ha már most, ezen rendkívül finoman kieszelt diplomáciai álláspont feladására a pozsonyiakat a rendelkezésre álló békés eszközökkel kényszerileni nem lehet: akkor a pozsonyiak az egész vonalon győztek: megmaradnak templomaik, egyházvagyonuk és szervezetük, nem szólva azen erkölcsi diadalról, mely a jövőben arra fogja őket buzdítani, hogy hasonló körülmények között tán még nagyobb ellenállást fejtsenek ki. A császári mindenhatóság nimbusa, a klerikális törekvéseknek az utolsó évtizedben elért rendkívüli nagy sikerei, Szelepcsényi primás és Kollonich gróf kamaraelnök személyes reputációja oly csorbát szenvedtek volna, ha a pozsonyi evang. polgárság szívósságával és ügyességével diadalt ül, hogy lélektanilag teljesen indokoltnak láthatjuk azon lépést, amelyre Kollonich és Szelepcsényi — az