Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
II. FEJEZET. Iskolaépületeink
53 itt a Vilma királynő-úton, hozzá méltó templomával. De az egyház vezetőinek bölcsesége megtalálta a méltó, helyes utat és elhatározták, hogy új gimnáziumot építenek. A sütőutcai épületet, minthogy csak 185 négyszögölnyi telken épült, az igényeknek megfelelően át sem lehetett volna alakítani. Elhatározta tehát az egyház (1900. dec. 1 T-i képviselőtestületi ülésében), hogy a meglevő sütőutcai épületet elemi A sütőutcai gimnázium lépcsőháza iskolái, valamint polgári leányiskolája számára fogja felhasználni, a város középpontjához közel eső helyen pedig telket keres a gimnázium részére. A belső telkek árai azonban oly nagyok voltak, hogy lehetetlennek látszott az egyház rendelkezésére álló -összegből új épületet emelni. Ki tudja, mennyi időre halasztódott volna újra el az állam részéről sürgetett és minden egyháztag tudatában is szükséges építkezés, ha Góbi Imre igazgató nem kéri, lelkesíti szüntelen az elöljáróságot régibb határozata megvalósítására. Neki pedig állandó buzdítója, minden modern Új gimnázium terve