Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

II. FEJEZET. Iskolaépületeink

52 ban tárultak fel. 1 A legfontosabb kifogás volt, hogy az iskolá­nak nincs udvara, nincs tornaterme. Ezért a tanulók vagy dél­előtt mentek az iskolaszolga kísérete mellett a Szentkirályi-utcá­ban levő tornacsarnokba, vagy délután jártak oda. De az utób­biak közül igen sokan kérték felmentésüket, úgyhogy a tanuló­ifjúság együttes testi nevelése bizonyos tekintetben hiányos volt; noha éppen akkor kezdett a közoktatás vezetőinek figyelme nagyobb mértékben a testnevelés felé irányulni. Pedig a test­nevelés terén intézetünknek a régibb időkben nagyobb sikerei voltak, hiszen már 1820-tól kezdve gondot fordított a testgyakor­latra. Ez nem volt ugyan rendes tárgy, de volt rá módjuk a növendékeknek, hogy télen úgy, mint nyáron, testgyakorlatokat végezzenek nemcsak a fiúk, hanem a leányok is Clair Ignác akkori tornatanár vezetése alatt. Nem volt a gimnáziumnak rajzterme, pedig az állam sür­gette a görögpótló rajznak bevezetését. Iskolánk eleinte a rajzra is nagy gondot fordított, de később a gimnáziumi tantervek a művészi rajzot háttérbe szorították és teljesen magánoktatás tár­gyává tették. Nem volt a gimnáziumnak szertára. Volt ugyan elég természetrajzi tárgya; szülők, tanulók, jóakarók sokat ajándé­koztak az iskolának; voltak oly kiváló természetrajztanárai, mint Dorner és Kari, akik maguk is kiváló gyűjtők voltak, de a sok múzeumi tárgy a szűk szobákban csak el volt raktározva. Fizikai előadóterem és szertár volt ugyan, de aránylag kevés fel­szereléssel. Az épület folyosói az ifjúság nagy számához képest kes­kenyek voltak. Történet-földrajzi, filológiai szertár csak kezdet­leges állapotban volt egy kis szobában. Az iskola pedig érezte magában az erőt, ki akart bontakozni s intenzív munkásságát a modern pedagógia segédeszközeivel megerősíteni. Az anyagi nehézségek miatt csak forrtak a tervek, érlelődtek a gondolatok, míg végre sikerült a nagy tervnek szerencsésen megvalósulnia. Egy ízben már úgy látszott, hogy a terv megindul ugyan, azonban ferde irányban. Az a szándék merült ugyanis fel egy alkalommal, hogy az iskola a szomszédos Károly-kaszárnya, a mostani Központi városháza harmadik emeletén keres helyisé­geket rajztermeknek, tornateremnek és a szertáraknak. Helyiség ott akkor akadt volna bőven abban a III. Károly idejéből való óriási épületben, melyet a felirat maga is „Moles"-nek nevez. Az iskola harmadik emeletéről egy merész összekötő híd veze­tett volna át a kaszárnya harmadik emeletére. Ha ez a terv meg­valósult volna, akkor szép, új főgimnáziumunk most aligha állna 1 Az iskolának legfőbb baja volt a csatornák elhelyezésének alkalmatlan volta. Ez mindjárt az első évben kitűnt, mivel megrontotta az épület leve­gőjét. Keresztfalakat, ajtót készítettek, minthogy nézetük szerint az volt a baj, hogy az épület belsejének nincs „Luftcirculation"-ja. A vízvezetéket csak 1871-ben vezették be az épületekbe, mikor a városban a vízvezeték készült. Ekkor azután megszűnt a kellemetlenség. Az iskola­bővítés téves terve

Next

/
Oldalképek
Tartalom