Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
II. FEJEZET. Iskolaépületeink
46 szüle nevelhet s a társadalom, mely iskolát és egyházat tart a szellemi érdekek ápolására s az emberi méltóság biztosítására. Szülei házban azon nevelés foly, mely egyedül merhet határozólag, mintegy akaratidomítólag a gyermek kedélyére hatni . . . A társadalomban azon nevelés foly, mely már nem közvetlen hat a nemzedék akaratjára, hanem közvetve, miszerint a nevendék okoskodva és öncselekvőleg elfogadja vagy visszaveti a reá irányzott hatásokat ... Ha köztünk általános meggyőződéssé válik, hogy a nevelés főcélja a kedélyt vagy lélek erkölcsét idomítani, miszerint a nevendék legelőbb magán uralkodhassék, akkor nemzetünkben a szilárd, ép jellemek mind gyakrabban elő fognak tűnni s társadalmi szellemünk mind derekabb férfiak által fog eleveníttetni, akkor minálunk az embert, nem annak külsejét fogják becsülni s ép azért ki-ki becsületes munkája által akarand élni; s akkor majd elég gondos és hü mívelő jutand minden munkaágnak, mely mind egyaránt tartozik a társadalmi jóléthez . . ." „Ez" úgymond, „az igazi aranybulla, melyre a pecsétet maga Isten üti s melyet semmi hatalom a földön érvényétől megfosztani nem bír". Tudományos munkássága két egészen eltérő irányban haladt, de a cél, melynek mindkét irányban szolgált, mindenkor a magyar nemzet emelése és erősbítése volt. Az egyik irány a hellén irodalom felé vezetett, a másik a finn nyelv és irodalom körébe. A hellén irodalom ismertetésével abba az irányba akarta utalni a magyart, amelyből a nyugati tudományosság első sugarai eredtek. Hogy evangélikus intézeteinkben a görög nyelv s a klasszikus világ akkor még érintetlen maradt, az az ő nagy tekintélyének tulajdonítható, mellyel e meggyőződésének mindig védelmére kelt. A finn-ugor nyelvek tanulmányozásával a magyarság lényegének és természetének megismerésére irányította a tudományos világ figyelmét. Magyarország ethnographiájára vonatkozó munkáiban évtizedekig lankadatlan buzgósággal küzdött a románok állítólagos jogai és történelmi ferdítései ellen. 1 így ő már a vesztett világháború előtt évtizedekkel, a tudomány tiszta fegyvereivel harcolt Magyarország integritásáért. Évtizedeken át volt iskolánk felügyelője és fejlesztésén minden szellemi és anyagi erejével buzgólkodott; jól érezte magát mindig ebben az iskolában, ha meglátogatta s az emberszerető tudós nyájasságával kapcsolt magához tanárt és tanulót egyaránt. Az ő felügyelősége alatt fejlődött ez az intézet kis háromosztályú szerény iskolából nyolcosztályú főgimnáziummá, egyúttal a német egyházi iskolából a magyar műveltség hirdetőjévé, mint ahogy ő maga lett a szepesi kis német fiúból — nagy magyar tudóssá. Azt az emléktáblát, melyet a sütőutcai gimnáziumi épületben 1892. december 8-án lepleztek le, áthoztuk új épüle1 Böhm Károly emlékbeszédéből.
