Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

I. FEJEZET. A gyülekezet és az iskola keletkezése

13 A gyorsan szaporodó gyülekezetnek első örömünnepet I. Ferenc király szerzett 1792. április 20-án kiadott dekrétumával, mely — apostoli buzgóságú presbiterét — Schedius Lajosi alig 24 éves korában 19 pályázó közül az eszthetika és filológia professzorává nevezte ki az akkor teljesen katholikus egyetemre. A katholikus egyetem tanácsának ajánlása, s a királyi kinevezés ma el sem képzelhető fényt árasztott nemcsak az ifjú tudósra, de arra a kis gyülekezetre is, melynek áldásos fejlesztésében neki a szó legnemesebb értelmében oroszlánrésze volt, főkép azóta, hogy a gyülekezet közlelkesedéssel jegyzőjévé választotta; így alkalmat kapott, hogy lánglelke minden hevével munkálkodjék a gyülekezet egyházi és iskolai életének felvirágoztatásán. A valódi evangéliumi hitélet természetes alapjának eleddig is az iskolát tekintette; most már minden buzgóságával arra törekedett, hogy a pesti evangélikus gyülekezetet, mint a többi hazai gyülekezetnek épen helyzeténél fogva vezetőjét — iskola tekintetében is mintaszerűvé tegye. Hűséges segítőtársra talált a gyülekezetnek egy vele rokonlelkü, s hitében hasonlókép erős tagjában, Liedemann János Sámuelben, a gyülekezet kúrátorában. Ez a világot járt, s a nyugati kultúra minden szép és nemes vívmányáért lelkesedő patrícius, készséggel fogott vele kezet a hitélet építő munkájára. Nem csüggedtek akkor sem, mikor kedves tervük megvalósulásának halasztást kellett szenvednie. A gyülekezet lelkésze Molnár János sürgősebb tennivalónak tartotta, hogy a gyülekezet az eddigi szűk helyiség helyett méltó istenházát, s hozzá megfelelő hivatalos szobákat, s ha lehetséges, szerény paplakot kapjon. A sürgősség kérdése a gyülekezetet — sajnos — két, egymással megalkudni nem tudó pártra szakította. A többség Molnár János lelkésszel tartott, s a szavazás úgy döntött, hogy mindenekelőtt méltó templomunk legyen. Schediust is, Liedemannt is mélyebben sértette szándékaik félremagyarázása és már-már megvalósultnak vélt terveik elhalasztása : hivatalukról leköszöntek. A templomépítés munkája azonban, dicséretére a gyülekezetnek, közös lelkesedéssel és közös áldozatkészséggel haladék nélkül megindult. Az 1790/91. évi 26-ik törv.-cikk megadta a jogot, hogy a protestánsok — már nemcsak az artikuláris helyeken, de katholikus egyházi tulajdonjogú területet kivéve — bárhol templomot és iskolát építsenek, illetve alapítsanak. Az I. Lipót korszaka véglegesen elmúlt. A protestáns hitélettel összeforrott kulturális munka most már törvényadta jogon újra megkezdődhetett. Nagy lendületet adott neki a politikai élet megújhodása is, mely valláskülönbség nélkül testvérré egyesített mindenkit, aki a magyar nemzeti ügynek jogos diadalát óhajtotta. Ez, a „testvérség" hangoztatásával indult felbuzdulás nagy segítségére volt a gyülekezetnek mindjárt a kezdet kezdetén, a templom telkének megszerzésében is. Hathatós pártfogójuk Koburg Józsiás herceg — az ország katonai kormányzója — ki A templomépítés