Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1891-09-01 / 1-2. szám
26 elveti a jutalmazás rendszerét, vagy csak nagy tapintat és okosság mellett engedi meg. És mindenesetre áll az, hogy az anyagi jutalmazás, ha nem a kellő elővigyázattal gyakoroltatik, a mint hogy nem gyakoroltatik, csak megerősíti a gyermek követelődző és jutalom- hajhászó érzéki természetét. A büntetés jogosultságáról és eredményéről így gondolkodik Locke: A rabszolgai nevelés rabszolgai jellemet hoz létre. A gyermek míg érzi és féli a büntető szigorúság hatalmát, engedelmeskedik, de, ha a félelem elmúlt, ha nem kell tartania a vesszőtől, annál szilajabb lesz és hajlamainak ereje megkétszereződik. Ez áll azon gyermekekre nézve, kiknek erős természete és szilajsága nem nyűgözhető a botütés által, azon gyermekek pedig, a kiknek természete gyengébb, a büntetés szigorúsága miatt bátortalanokká, tétlenekké lesznek, egész életükben nem fognak semmi nagyobb zajt ütni, de kedvetlenségük és érzékületlenségük nyűge lesz a társadalomban azoknak, kik velők érintkeznek. Locke-nak úgy a jutalmazásra, mint a büntetésre vonatkozó Ítélete a paedagogusok nagy száma által részben megtartatik, ámbár a büntetést és jutalmazást az ő nézete teljesen elveti. A büntetésről szóló Ítélete mindenesetre igen kemény és a valóságnak nem egészen megfelelő, a mennyiben sok esetben a büntetés, mint testi fenyítés szükséges; ha ugyanis a becsülésünket a növendéktől megvonjuk és pedig többszörösen, úgy ezen egyetlen eszköz is teljesen eltompul, másrészt pedig a szeretet, melynek fenn kell állnia a nevelő és növendék között nem is engedi meg a becsülés és vele a szeretet folytonos és gyakori megvonását, mert ez hidegséget szülne, a mi talán legkárosabb volna a nevelés eredményére nézve. Azon gyermek, a kire a becsülés megvonása nem gyakorol egyszer és mindenkorra eldöntő befolyást, azt máskép kell büntetni és leghelyesebb ha a testi fenyítést veszszük igénybe, mert ez hatásosabb lesz és a szeretet hosszabb megvonását nem kívánja. A mi pedig a dicsvágyat, mint buzdító eszközt illeti, arról el kell mondanunk, hogy az a legrosszabb és leghátrányosabb eszköz a nevelésre. A gyermek külömben is, ha valamely eredményt tud felmutatni, óriási önbizalmat táplál szivében, ha azt még a nevelő fokozza, akkor az fogja a gyermek egész szivét eltölteni és ámbár nagyravágyó lesz és talán kitűnő ember, mégis sivárlelkű és czélt- tévesztett, mert az ember akkor legnagyobb, midőn egyszerű nagyságában alázatos. — A jutalmazás teljes elvetése szintén alaptalan, mert a gyermek iparkodásának és jó magaviseletének természetes következményeiként szerepelhet és a nevelő ezt a jutalmat, olyformán
