Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1890-10-01 / 3. szám
43 is. El kell ismernünk, hogy van ezen állításnak valami alapja, hogy minden, a mi új, kedves, de be kell látnunk, miszerint vallás dolgában nem állhat meg: vallását az ember nem hagyja el előbb a történelem tanúsága szerint, mig meg nem győződik arról, hogy az eddigi rossz, a vallásos szivet kielégíteni nem képes. S kétszeresen áll ez a magyar nemzetnél. Ismerjük ennek oonservativ jellemét, mely nyilatkozott a keresztyénség behozatalakor, a jobbágyság eltörlésénél s nyilatkozik napjainkban is számtalan esetben. A mit egyszer elfogadott, a mibe magát beleélte, attól elállani nem szeret. S ime, a hitújítást mennyire várta, mily tárt karokkal fogadta úgy egészében, mint részében! Miben rejlik ennek oka ? Bizonyára abban, hogy meg volt arról győződve, miszerint a katholieismuB avult intézményeivel, bálványozásával nem az igazi krisztusi tan, szóval nem elégíti ki a vallásos keblet. S valóban ez a íőoka annak, hogy oly örömmel üdvözölték őseink a megújított hitet. Vallás és erkÖlcnség egymással a legszorosabb viszonyban vannak, a mennyiben a vallás az erkölcsiségnek szülője. Hazánkban pedig szintúgy, mint Európa többi országaiban az uralkodó kath. vallás a romlás meredek lejtőjén állván, már a XV. sz. végén, természetesen következik a romlott erkölcsiség is. Mutatták ugyan hazánk fiai s leányai a vallás külszinét; de hogy az igaz vallásosság mely a szívben lakik s erény gyümölcsöt terem, díszítette volna őket e századokban, melyek telvék a legundokabb bűnökkel, abban méltán kétkedhetünk. És ha voltak is kivételek, a néptömeg jóval ezután is erkölcstelen maradt, mint erről bennünket azon kor irói értesítenek, így Istvánfynál találjuk: „Omne9, neque iis, qui sacerdotii honore ceteros anteeunt, exceptis, libertate et licentia lascivire, discordias agitare, sua curare et pessimis quibusvis sermonibus arures praebere, denique otium et luxum cupere et laborem aspernari.“ Világosan kimondja, hogy mindenek meg voltak romolva, sőt maguk a papok mentek elől példával: lázadást szítva, csupán magukról gondoskodva, rút beszédeket hallatva, fényt űzve s a munkát megvetve. Ily magaviselettel természetesen a népre, mint a mely lelkipásztorait szokta követni, a legrosszabb befolyást gyakorolták. Tudjuk azt is, hogy keletkezése óta csaknem kizárólag az egyházat illette a tanítás és szel lem képzés joga s a legújabb időig sem mondott le ezen hivatásáról, habár most már az állam is beleavatkozik ebbe. Ezért képezte papjait, tanítóit, kikre komoly feladatának sikeres gyakorlását teljes nyugodtsággal rábízhassa. De utóbb ez is elhanyagoltatok, iigy annyira, hogy némely krónikusaink szerint olyanokat Í9 felvettek 4*
