Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1890-10-01 / 3. szám

34

szentély között is és mindaddig, mig a mózesi kultus teljes érvényében fennáll, Istennel közvetlen és teljes közösség nem létesülhet. Tehát az ó-szövetségnek helyet kell engednie a Krisztus által közvetített új tökéletes szövetségnek, mely megnyitja előttünk az égi Szentek- szentének függönyét (YII: 19, 20). De az uj szövetség, mint tisztán szellemi s közvetlen Istentói eredé' s ahhoz visszatérő', nem szorult külsó' szertartások végzésére berendezett érzéki helyre, hanem a Szentek-szentét, melyben Isten lakozik, mindenki ott hordja, a hova az új-szövetség be van Írva: szivében.

S a mennyivel magassabb a gyarló földi másolatnál az égi, a valódi, az Isten által Mózesnek mintaképen mutatott, a teljes engesz- telést létesítő' új-szövetségnek eredeti sátora : annyival magasabb az azt közvetítő' s azon sátorban elő mennyei főpap, a Krisztus, a földi főpapoknál. íme tehát nemcsak személyi, hanem tárgyi oldalról is világosan kitűnik a Krisztus főpapságnak főlénye.

III. Eszközi oldal: áldozat. IX: 9 — X: 18.

A zsidó theokratia istentiszteletének legjelentősebb ténye az áldozat. „Az ókornak minden, csak némileg kifejlődött vallásában megtaláljuk azt mint az istentisztelet egyik főalkotórészét.“ Az áldozatnak már jellemében van, hogy önkéntes s az embernek azon hitén alapul, hogy Isten jobban meghallgatja a hozzá intézett imát, ha áldozatban részesítik, mert az áldozat által mintegy kétoldalú szerződést kötnek Istennel, ki köteles a kapott jót a kérelem teljesítésével viszonozni. Arról is meg voltak győződve, hogy Isten az áldozatban igen nagy gyönyörűségét találja, mert hisz az ember el se tudja képzelni, hogy a mit szive egész bensőségéből nyújt, ne okozzon ép oly lelki gyönyörűséget a vevőnek, mint az adónak. Természetes, hogy ha áldozatot hoztak, mint maguk is teljesen az érzékiség körében mozgók, csakis érzéki módon s érzéki dolgokkal hozták azt és pedig az anthropopathikus képzetekből kifolyólag leginkább a mi a szájnak legkedvesebb, ételeket és italokat és pedig a legjobbat, a legszebbet, legkedvesebbet. Nagy veszélyek alkalmával legdrágább kincseiket áldozták föl. Mi lehetne pedig ember előtt drágább, értékesebb, mint gyermeke, vagy általán embertársa ? S innen van, hogy sokszor emberáldozatokkal is találkozunk, elszórva még a zsidóknál is (II. Sám. XXI: 1—14; Bírák XI), azonban ők azt a legnagyobb bűnnek tartották.

A zsidók az áldozatot más népektől vették át, még pedig igen korán, mit bizonyít a Szentirás maga is, mely már az első testvérpárt, Káint és Ábelt is áldozókul mutatja be, Noé is áldozott, ÁbraShShEhhHÉÍ