Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1890-10-01 / 3. szám
3* hám meg épen saját fiát is hajlandó volt az Trnak föláldozni. Azonban a rendszeres áldozás s azok törvényeinek kifejtése csak a tem- plomkultus behozatala után jött létre s bünengeszteló áldozatok kezdetben nem voltak szokásban, csak égő éa hálaáldozatokat hoztak. Az engesztelő áldozat a későbbi kultus terméke s rendesen nagyobb ünnepélyességgel és élő állat levágásával, tehát véreresztéssel történt. Az ilyen véres áldozat tárgya csak tiszta állat s nevezetesen szarvasmarha, juh, kecske vagy galamb és gerlieze lehetett, s ezek is csak akkor, ha hibátlanok, nem túlságos fiatalok voltak s ha nem idegentől vették azokat. Ez áldozatokban az a kárhoztatandó, hogy nem symbolikus cselekvényeknek tekintették, hanem valósággal döntő jelentőséget tulajdonítottak nekik, melyek csodatevő hatása a puszta külső megtevés által is megszerzi az áldozónak lelke nyugalmát s elkövetett bűneire a bocsánatot. S ebben fekszik az áldozatokkal összekötött istentiszteleteknek tökéletlensége és alacsonysága igy a r. k. istentiszteleté is — mert e külsőség mellett megfeledkezik a bensőről, a szellemről s a szívben hozott áldozat s Istennek a tiszta érzületben való szolgálata helyett külsőségek halmazává törpiil. Levelünk is ezen külsőleges, haszontalan áldozathozatal ellen beszél s ezekkel szemben kimutatja az igazi főpapnak egyszer s mindenkorra hozott tökéletes áldozatot, mit tisztéből kifolyólag a bűnös emberiség érdekében Istennek bemutatott. 1. Az áldozat tárgya. IX: 9—12. A sátor és áldozat példaszerű jelleméből indul ki. Jók voltak azok az ó-szövetségnek a régi időben, a mikor még a nép egész felfogása és képzetköre oly aiacsony, oly érzéki volt, de most, a mikor a nép szellemi élete már fejlettebb, a mikor már szellemének kielégít- tetése után vágyakozik, szükséges volt, hogy az új Ígéret új sátora új áldozatnak is legyen színhelye. A régi időben érzéki dolgokkal érzéki módon áldoztak, de a mely áldozat, mivel csak a külső törvény- szerűség kényszerén alapult s maga az áldozat tárgya nem öntudatosan, tehát a czélt nem ismerve, áldoztatott föl, nem is szerezhetett a léleknek nyugalmat „a lelkiismeretben nem szentelhette meg az áldozót.“ Azok az étel, italáldozatok, mosakodások s mindenféle szertartás csak időlegesek, múlok és épúgy mint maga a szövetség s annak sátora is csak leképlelése, typusa az igazi áldozatnak, melyek csak addig maradhatnak meg, míg eljön a teljesség, a valódi tökéletes áldozat. íme az most megtörtént: „eljött a Krisztus, a következendő jóknak főpapja,“ tehát azon javaké, melyek a reXéitoaig szóban foglaltatnak össze, eljött az ő örök sátorával, melyet nem ember 3*
