Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-06-01 / 17-18. szám
206 de mindig szeret, a negativumot elejthetjük, s a bűnt kifejezhetjük a nyert positívummal, hogy t. i. a bűn álszeretet. Midőn ugyanis nem Istent, és mindent ő általa szeretünk, hanem valamely más tárgyat önmagában. Ez által Isten értékét el nem ismerjük, mert azt hisszük, hogy az illető tárgynak önmagában is van értéke. Nevezhetjük tehát a bűnt Isten tagadásának is. Mivel pedig szeretetünk ama más tárgyát értékesnek veszszük már magában is, tehát istenítjük azt, és mivel e tárgyat, legyen az bármi, csak is e világ körében találhatjuk, nevezhetjük a bűnt e világ istenítésének is, vonatkozzék ez bár a világra az ő egészében, vagy annak egyes specialis alanyára, midőn ugyanaz maga a tárgy is. Mivel pedig az ember lényegét az isteni, a benne lévő legfőbb jó megvalósításának csirája alkotja, természetes, hogy az ember, midőn az Istent tagadja és ellene barczol, egyúttal a magában lévő istenít is tagadja és harczol ellene. Nevezhetjük tehát a bűnt önmegbasonlásnak is. Midőn Istent tagadjuk, s helyébe valami más értéktelen tárgyat állítunk oda mint értékkel bírót, olyat állítunk, a mi nem igaz, s mivel ezt csak saját magunkkal kell elhitetnünk a lelkiismeret megnyugtatására, nevezhetjük a bűnt önámításnak vagy egyszerűen hazugságnak is. Végül, mivel ezen álszeretet úgy alanya, mint tárgya, ténye, czélja és eredményére nézve is nélkülöz minden bennső tartalmat és értéket, nevezhetjük a bűnt hiábavalóságnak vagy hiúságnak is. Megnyertük tehát ezzel a bűnnek a sz. írással megegyező, általános, de immár tartalmi meghatározását, a mely mint ilyen minden egyes bűnre ráillik, legyen az bármily kicsiny, vagy nagy. Lényegében minden bűn ugyanaz, csak a fokozatban lehet különbség. Minden egyes bűnben megtagadjuk Istenünket, mint életünk elvét, s helyébe hazug módon más, e világból vett tárgyat, vagy önmagunkat állítjuk oda, s küzdve a lelkiismeret, Isten szava ellen, hiú módon átadjuk magunkat a választott tárgynak. Könnyen látható tehát, hogy minden egyes bűn küzdelem a sötétségért a világosság ellen, mint János mondja, s már is megérdemli büntetését, az örök halált. S ha tekintetbe vesszük, mint látni fogjuk, a bűn állapotszerűségét, könnyen érthető a keresztyén, jelesül a protestáns egyháznak vált- ságért való szükségérzete és a megváltónak az isteni kegyelemről szóló tana, melyet eléggé hangsúlyozni nem lehet. Meghatároztuk a bűnt általában formailag és tartalmilag is, s ezzel eljutottunk azon ponthoz, hol a tárgyalás fonala két irányban indúl, t. i. tekintetbe fogjuk venni a bűn kettős momentumát, a dogmatikait és az ethikait.
