Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-06-01 / 17-18. szám
204 A bűn szerinte erőtlenség, kételkedés a próbaitatásban (I. 6—8), irigység, harag, hazugság (III. 13—16, e világ szeretete (IV. 1. 2. 4.); büntetése pedig alázat és megtérés által kerülhető. A felfogás tehát bár keresztyén alapon, meglehetős törvényleges, zsidós. Pál apostol szerint a bűn — Jakabbal egyezőleg — szintén az érzékiségben áll. Az ember mint oáq^ bűnös. Megjegyzendő azonban, hogy Pál a <x«(>£-ot többféle értelemben használja, s nem mindig az emberi bűnösséget jelzi vele, hanem néha valóban azt, a mit jelent, a húst, néha az egész emberi testet, de csak mint olyat, a mely nem szellem és lehet jó is („a sz. lélek temploma“), s jelöli vele az embert, mint a természeti világ egyik elemét. Ez értelemben a crá^ nem bűnös, nincs tehét az érzékiség, természeti létünk mint bűnös annyira élére állítva, mint Jakabnál. Bűnös a oá^'S, csak akkor, ha az mint teremtmény önállósítja magát, s szembeáll a teremtővel, hogy önmaga aspirációit érvényesítse, akár érzéki kéj, akár szellemi gőg legyenek azok. (Jellemző helyek Pálnál: I. Kor. I. 29—31; VI. 19; XV. 39. 50; Róm. X. 3; XII. 1; VII. 23. 5. 14; III. 5-14; Gal. V. 16-26; III. 3.). János apostolt illetőleg, ő bár a lényegben, hogy t. i. a bűn ellenkezés Istennel, amazokkal megegyezik, de a kifejtésben speculativabb, megfelelőleg dogmatikai — metaphysikai rendszerének. Nála meg van a dualismus, de csak azért, hogy a két óldalnak küzdelméből a legfenségesebb egység fejlődjék ki. Egy óldalon áll Isten, a löyog, az örök élet, világosság, a szellem. A másik óldalon áll a világ, a halál, sötétség, az anyag. Az előbbi az utóbbit át akarja hatni, de ez ellenkezik. Az ember rendeltetése — mivel ő loyog, s másrészt e világ gyermeke is — e harcz közvetítése. Feladata pedig a benne lévő loyog-i érvényesíteni, uralomra juttatni, vele a testet, mint az örök élet elvével, áthatni, tehát kis körben e világot a loyog szolgálatába hajtani, istenországát megvalósítani. A mennyiben pedig az ember ezt nem teszi, hanem inkább e világnak élve, elősegíti annak ellenállását a loyog iránt, annyiban bűnös. A bűn tehát egyrészt fogékonyság, öntudatlan vakság Isten iránt, más részt pedig tudatos ellenállás. (Ján. ev. I. 4—5; 9—12; XII. 35—46; IX. 39—41; XI. 9—10); Jézus iránti ellenkezés, a mi szintén nem más, mint Isten parancsának megszegése (XII, 48—50; VI. 33. 51; III. 16—17). Egyéb jellemző helyek Jánosnál: V. 41—44; XV. 18. 19; XVI. 20. A bűn hiábavalósága: XIV. 30. XVI. 33. b) A reformátorok bűntana. A reformátorok az eddigi fejlődéssel szemben a komoly bűntudat által vezetve, sz. írási alapon megújították Ágoston elvét. A bűnről szólók tanuk vázlata, a mint . .. ! .... . ; 1'
