Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)

1887-07-01 / 6-7. szám

134

hitetlen barbár nép is pirult volna tettükön, mint azt Wicliff élesen megjegyzi. S a magát „katholikusnak“ nevező egyház, nem vala „katbolikus^, mert ime ott látjuk vele szemben az ellentétet, — ha nem is annak tiszta voltában — a valdensek, az albigensek személyében, kikre a hatalmas III. Incze azt móndá: ha az én híveim ilyenek volnának, akkor mint a só áthatnánk e világot. Ezek azonban csak előhirnökei valának egy jobb, egy új kor jöttének. Kiáltó szó voltak a pusztában, kik egyengették útját annak, kit a gondviselés egy új század megteremtésére hívott el.

Sötét viharos éjszaka után: derült bíborpiros hajnal; száraz fullasztó lég után: illatos enyhe szellő; hervatag tájon: éltető gyémánt harmat. Ez a reformatio. Azonban csalódnánk, ha azt hinnők, hogy itt ellentétről nem lehet szó. Megvolt a reformatiónak is az ellentéte, még pedig a legnagyobb mértékben, a katholicismus belsejében, a „jezsuita rendiben. — A véletlen csodálatos összetalálkozásával találkozunk itt. Míg egyrészt Luthert látjuk a vormsi birodalmi gyűlésen 1521-ben a király s rendek előtt, őt az egyszerű kámzsás barátot, ama hatalmas szavakat elmondani s ezáltal kilépni a küzd- térre, nyiltan és bátran harczolni az ev. érdekében: addig egy spanyol ifjút pillantunk meg, ugyancsak 1521-ben, Pamplona ostrománál hősiesen harczolni hazája ellensége ellen. De még Luther az Isten igéjének könyvét olvassa s kutatva az Írásokat rájön az egyház ev. ellenes álláspontjára s visszaakarja azt vezetni a Krisztushoz, ennek igaz szolgájává szegődik: addig Loyola, — mert ez ama ifjú — betegágyában a szentek történetét olvassa és kutatja s azon kérdésére, hogy váljon azon nőnek, ki őt betegsége alatt meglátogatta s vigasztalta, nemes tettét hálálja e meg egy lovaghoz illően, vagy pedig sz. Ferencznek s más szenteknek példáját kövesse-e, a világi és egyházi út közül fantasiája az utóbbit választja s ideálja a szentek élete és nélkülözések levének s ő is Krisztus szolgájává szegődött.

íme mily különbség a kettő között! Mindkettő Kr. szolgájának vallja magát s mégis egy delejnek déli és északi sarkai. Luther tovább halad az ev. adta úton s megalapítja a „protestáns egyházat“ Loyola szintén előre haladva a lovag regények s a szentek története alapján, megállapítja a Jézus társaságot, köznéven a „jezsuita rendet“. Az egyik az égi Krnak, az egyház egyedüli fejének esküdt örök hűséget, — a másik a földi Krisztusnak, a történeti viszonyok és személyes érdekek alapján magát az egyház igazi fejének nevező pápának feltétlen engedelmességet.

Loyola további életviszonyai, melyek a rend további kifejtésével teljesen összefüggnek, eléggé ismeretesek. A rendet III. Pál pápa