Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-03-01 / 3. szám
64 így az isteni anya és leánya a vallás és a művészet képies személyesitéseként fogható fel, s így vezet bennünket e régi pogány mese mai elmélkedésünkre, melynek czélja épen az lesz, hogy a vallás és művészet közti viszonyt — bár futólagosán is — szemügyre vegyünk. — Ezen tárgy szellőztetése kivált'napjainkban nagy fontossággal bir, mert — a mint azt látni fogjuk — épen napjainkban a vallás és művészet közti viszonynak helytelen felfogásából valóságos zavar támadt, melynek kárát — sajnos! — épen a vallás érzi. Ezért, úgy hiszem, nem fog ártani ezen zavarok közepette — bár futólagosán is — e fontos kérdéssel foglalkozni, melynek helyes eldöntésétől igen sok, az emberi szellem e két legmagasabb nyilvánulásá- nak jövő fejlődése függ. De most tárgyunkhoz! Az első, amit itten mindenekelőtt tisztáznunk kell, természetesen az lesz, hogy kimutassuk, miben áll egyrészt a vallás, másrészt a művészet lényege? E kérdés megoldására szükséges, hogy kis időre a speculatió honába ránduljunk ki, mert csak igy nyerhetünk kielégítő és kimerítő választ. Mindkettő, a vallás ép úgy, mint a művészet a szellemi életnek nyilvánulásai, még pedig az összszellem (Allgeist) egyes tényezőinek -— a végtelen és a véges szellem nyilvánulásai. így tehát mind kettőnél két-két alapot kell megkülömböztetni: 1. a végtelen szellemet mint tárgyi (objectiv) alapot s a véges szellemet mint alanyi (subjectiv) alapot. Közelebbről már most meghatározva, a vallás általában nem egyéb, mint a véges szellem viszonyulása a végtelen szellemhez, vagyis az embernek legbensőbb életközössége az Istennel.*) Ez világos. Nehezebb már a művészetnek meghatározása, mert ha röviden azt mondjuk : a művészet a szépnek megjelenése, úgy itten mindjárt maga a szép is közelebb magyarázatra szorúl. Mi a szép? — A szép nem egyébb, mint a végtelen szellem visszfénye a véges anyagban. Közelebbről tekintve még ezen visszatükrözés abban áll, hogy az anyag külső alakja azon ideális tökélyt mutassa fel, mely öntudatlanig a világ s így végelemzésben a végtelen szellem czéljaival teljes összhangzásban van. „Schön ist“ — mondja Grillparzer — „was durch die Vollkommenheit in seiner Art die Idee der Vollkommenheit im Allgemeinen erweckt.“**) Ezen öntudatlan czélszerűség a szépben az, amit Kant nem egészen helyesen „czélnélküli czélszerűségnek“ nevez. Eképen fogva fel a dolgot, könnyen ráállhatunk Grillparzernek még *) U. o. 94 1, . . **) Grillparzer’s „Sämmtliche Werke“. IX k. 81 1.
