Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-03-01 / 3. szám
egy másik tételére, a mely igy 8*61: „Ein Kunstwerk muss sein wie die Natur, deren verklärtes Abbild es ist: für den tiefsten Forseber- blick noch nicht ganz erklärbar; und doch schon für das blosse Beschauen etwas und zwar etwas Bedeutendes.“*) így tehát a szép tulajdonkép az átvezető híd a végesből a végtelenre, vagy amint azt előbb kifejeztem, a végtelen szellem visszfénye a véges anyagban s így maga a művészet a végtelen szellem öntudatlan megjelenítése (das zur Erscheinung bringen) a véges anyagban.**) Amint látjuk tárgyi alapja a vallásnak ép úgy mint a művészetnek a végtelen szellem, a különbség csak az, hogy míg a vallásban a végtelen szellem mint ilyen érvényesül, addig a művészetben csak visszfényképen fogható fel a véges anyagban. Kutatásunkat már most folytatva azt fogjuk találni, hugy a vallás, mint a véges szellem viszonyulása a végtelenre, ok vetetlenül a véges szellem Összes psychikai íunktióinak tüneménye kell, hogy legyen. Tökéletes szellemi viszonyt csak ész, érzelem és akarat együttesen adhatnak.***) Hogy a véges szellem a végtelennel egyáltalában összeköttetésbe léphessen, ehhez szükséges, hogy mindenek előtt a végtelen szellemet mint ilyet felismerje. Továbbá, hogy egynek érezhesse magát a végtelennel, szükséges, hogy érzelemmel bírjon a végtelen irányában. S végre, hogy a viszony valóban ható életközösség lehessen, ehhez szükséges, hogy a véges akarat, a végtelen akaratja szerint működjék. — Másképen áll ez a művészetben. Itt a véges szellem egyik funktiója: az érzelem, a kedély elég arra, ' hogy a művészetben megjelenő szépet, a végtelen szellem visszatűkrözését a véges anyagban, felfoghassa. Mert, ha tény is, hogy a művészetben, már tárgyi alapjánál a végtelen szellemnél fogva, mindig eszme jut érvényre : úgy mégis ezen eszme, épen mint ö n- tudatlan eszme elsősorban s közvetlenül csakis az érzelemre hat. így tehát a vallás és művészet alanyi alapja a véges szellem, vagy az emberi lélek, a közös pont pedig a hol találkoznak, az érzelem, a kedély. S ez lesz egyúttal kölcsönhatásuk egyedüli tere. De azért mindkettőnek hatása az érzelemre korántsem lesz egyforma. Mert, míg a vallásban a fájdalmas érzület csak addig tart míg a véges a végtelennel nem jött összhangzásba, azaz mig az ember Istennel nincsen teljes egységben, de, ennek elértével, üdvözítő békének részesévé lesz: addig a szép mindig kétféle hatással bír a kedélyre. Bizonyos fájdalmat gerjeszt amennyiben a végtelent ezen bizonyos alakban *) V. ö. Biedermann, „Christi. Dogmatik.“ 23 1. **) Hegel, Encyclopaedic. III. Th. § 55H. ***) v. Hartmann, „Die Relig. d. Geistes“, I.
