Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1881-12-01 / 3. (4.) szám

színben tünteti is fel, szép igazságot fejez ki, azt, melyet az ujabb speoulatio is a kettő közti viszonyra nézve elfogadott, mindkettőt szellemnek mondván a kettőt ősszefügésben állítá lenni. K ha állományi tekintetben a kettő nem is hasonlítható össze, a bizonyításnak mégis állandó igazság a magva: az isteni és az emberi szellem rokonsága.

d) Míg ez érvek meglehetős terjedelmesen alapíttatnak meg, addig az utolsó mindössze 10—12 sorban van előadva, s a magva ez: minden halál felbomlása az azelőtt egybetartozott dolgoknak, ámde a lélek vegyiteken, tehát fel nem bomolhut részekre, tehát meg sem halhat. A rövidség meglepő azért is, mert ez érv az idealistikus iskola leghelyesebb és legtermészetesebb érve; magyarázható azonlsin e rövidsége Cicerónak onnan, hogy Plátó Phaedonjában igen bőven kifejtette. A Phaedonnak kétségkívül legszebb részeihez tartozik az, melyben Sokrates ez egyszerűséget kifejti; előadja, mennyire lényeges az egyszerűségre nézve a láthatatlanság (lévén érzékszervünk csak az összetettek felfogására képesítve), elő azt is, mennyire kell a léleknek őrizkednie, hogy magába idegen elemeket ne vegyen fel, im.lyek egyszerűségét megrontva, útját nehezítenék. E függelék mellőztóvel ez érv századokon keresztül fenntartotta magát, s második virágzását a Wolff-féle philosophia korában, az u. n. ratio- nalis psychologia rendszerében érte; s bár Kant által éles bírálat alá vétetett, az idealisták mai napig híven ragaszkodnak hozzá.

A bizonyítási függelékről, hol Sokratest és Cátót idézi s Panaeti- ust czáfolja, kevés a mondani valónk. Ismeretes dolog, hogy Sokrates a testtel szemben igazságtalan volt, fitymálván, sőt bizonyos tekintetben gyötörni tanítván azt; e tanát a cynikns iskola végletekig vitte, s a stoiku8ok e tekintetben a cynikus iskolához csatlakoztak. Cato, ki a római stoikusok legkitűnőbb képviselője volt, ezt egész odáig vitte, h. az előtét csak a halálra való előkészületnek mondotta. Ezen nézetek Cicero szemében egyedül valónak illők a bölcsészhez, s idéztetésök annál hatalmasabb bizonyíték, mivel ama két férfiú valódi hősnek mutatta magát a törekvésben, hogy tanát éltében megvalósítsa. A középkorban c stoi- kus felfogás a morálról kifejezést nyert az asketismusban, melynek a római egyházban mind a mai napig nem csekély érvénye van. Kétség- kivüli azonban, hogy úgy a Sokrates mint a Cato nézete, a mint ellenkezik a keresztyén felfogással, úgy nem igaz is. Uralkodni kell a testen, de kinozni, fitymálni mint Socrates tanít, nem, lévén ez szerve a lélek nyilatkozásának; az életet nem kell túl becsülni, de túlságos lesiilyosz- tés csak a halálra való előkészületnek venni, úgy mint Cato véli; e vélemény szerint mindenki csak magával törődnék, elvonulva a társaságtól edzené magát abban, hogy mentül kevesebb legyen a szükséglete. Azért mondjuk ezt az élet túlságos lesülyesztésének, mert e szerint az önzés lenne