Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1881-12-01 / 3. (4.) szám
— 46 — az egyedüli erkölcsi motívum, s így az élet a másokért való nemes munkálkodás szintere nem lehetne. A Panaetius-féle ellenvetések megczáfolása Cicero álláspontjáról igen helyes. Minket ennél 2 pont érdekel: 1. hogy a régiek a lélek felfogása tekintetében az egyoldalú intellectualismus (ha ugyan így nevezhető) álláspontján voltak. Cicero u. i. kiemeli, s e tekintetben Plátóhoz és Aristoteleshez csatlakozik, hogy a halhatatlanságról szólva, csakis a „mens“et érthetni. Már pedig ő kiemelte volt, hogy a lélek egyszerű, rész nélküli, e „mens“en kívül tehát a léleknek lényeges alkatrésze nincs. 2. Hogy minden spiritualismusa daczára is elismeri, hogy a test nagyban befolyik a lélek mivoltára. — Panaetiusnak igaza van abban, hogy a lélek betegségbe eshetik, anélkül hogy evvel mai felfogásunk értelmében a halhatatlanság ellen bizonyítana; viszont a Cicero féle védelem sem bizonyít mellette, mert a „mens“ semmi esetre sem önálló s a lélek többi részeiből kiváló valami, hanem csak egy iránya, neme működéseinek. Befejezvén így észrevételeinket a bizonyító részre, csak annyit jegyezünk meg, hogy a mai vallásbölcsészet a lélek örökkévalóságát oly bizonyítékokkal erősíti, melyekről bevallja, hogy csak subjective lehetnek meggyőzők; mindezen bizonyítékok, amint egyrészt az ember vallás—erkölcsi lényegéből folynak, úgy éppen csakis reá nézve bírnak meggyőző erővel; mondhatjuk bátran : annak jutalmai. A jövendő lét rajza, melyet a bizonyítékok két csoportja közt vázol, szorosan összefügg az ó kor kosmologiai kutatásainak eredményeivel, s e tekintetben Cicero eltér Plátótól. Plátó ugyanis Phaedonja Nekuiának elnevezett részében még sokkal regeszerűbb állapotot, rajzol, melyet nagyrészben a néphitnek a költői képzelettel való egyesítése által alkotott meg magában. Cicero határozottan szakít a mythologiával, — s a bölcsészet által nyújtott alapra állva — az aristotelesi és stoikus physika segélyével szerkeszti össze a képet. Kiindulásul szolgál a tétel, h. a föld a világ középpontja. E tétel Aristoteles physikájának egyik főtétele, s történelmi nevezetességű; csillágaszatilag lett később megalapítva Ptolomaeus által, s a középkoron végig egész Kopernikusig dönthetlen- nek tekintetett, nem lehet tehát csodálnunk, ha Cicero is állítja. A másik sarktétel pedig, h. a föld 4elem összetétele. Ezt még Aristoteles előtt állapította volt meg a bölcsészet, s Aristoteles is lényegileg elfogadta, de ezeken kívül ötödiknek felvette az entelechciát: Cicero el nem dönti, melyik az igaz tan, mindkét tételt egyenlő tisztelettel említi; de midőn mégis a maga véleményét kell adnia, a stoikusokhoz csatlakozik, kik az entelecheiát v. i.' a lelket szintén csak a 4elemből származtatták, név- szerint pedig Panaetiushoz, ki szerint az tüzes lég. A négy elem tana is már
