Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1881-11-01 / 3. szám

— 34 —

pneuma zoopoiunt, mely lényegénél fogva nem tehet mást, minthogy Istenhez törekedjék, országát terjessze és mindenütt boldogságot létesitsen.

Cicero a halhatatlanságról.

Irta: Kvacsaia János.

(Folytatás).

Ezen sajátképeni bizonyító részhez, mintegy függelék gyanánt két tekintélyre Socratesre és Catóra hivatkozik, és befejezésül egynéhány ellenvetést czáfol. — Sokrates, tudatában azoknak miket elmondottunk, nem félt a haláltól s a méreg ívása előtt remélte, hogy égbe fog vitetni. A lelkek ugyanis szerinte a testből kiszáltukban kettős úttal bírnak : a kik bűnökkel megfertőztették magokat, elzáratnak az istenek társaságától, a kik azonban feddhetetlenek és tiszták, ezeknek könnyű lesz visszatérniük azokhoz, kiktől jöttének (istenekhez) Cato pedig örült, hogy alkalmat kapott a halálra, mert, megjegyzendő, isten parancsa nélkül a bennünk lakozó isten nem enged elköltöznünk innen. Örült pedig, mert — úgymond — a philosophusok egész élete előkészület (commen- tatio) a halálra. Mert midőn magunkat önmegtartóztatjuk, mi egyebet teszünk, mint hogy a lelket önmagában lenni késztjűk, elvonva azt a testtől; már pedig a testtől elvonva azt, tanitjuk meghalni. A bölcs pedig így teszen. Ezt téve — egyrészt földi életét hasonlóvá teszi ama égihez, másrészt eszközli, hogy halála után lelkének menete kevésbé lassittatik, mert bizonyos, hogy azon lélek, mely a test bilincseiben volt, sokkal nehezebben szokik hozzá nélkülözni ezt, mint a mely már e nélkül élt.

Vannak azonban, kiket a felhozottak sem győznek meg a halhatatlanságról, ilyen Dicearchos, az epikoureusok, a stoikusok, köztük Pa- naetius. Az epikoureusokat minden tudós ember megveti; ezekkel nem törődünk; a stoikusok is e tekintetben következetlenek: megengedik ugyanis, hogy a testtől elvált lélek él a halál után, tehát tudják elkü- lönitve képzelni a testtől, s mégis állítják, hogy nem örökké, — s ezért ezeket is mellőzzük. Panaetius két érvét ellene meghallgatjuk. Ö azt véli: 1) a mi születik, meg is hal; a lélek született, azt bizonyitja a magzat lelki rokonsága a szülővel, tehát el is fog pusztulni; 2)-szor a mi fájdalmat érez, az beteg is lehet, a mi megbetegszik, az elpusztulhat, már pedig a lélek érez fájdalmat, tehát elpusztulhat. E két érvet Cicero így czáfolja: 1) a lélek nem születik; tény hogy sokszor van hasonlatosság a szülő és a magzat közt lelki tekintetben, ez azonban azért van, mert a test, mely csakugyan születik s átöröklődik, nagy befolyással