Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
13. Betegségben felgyógyuláskor
354 Belegséijben, felgyógyulásban Egyéni volt a végetlen tartomány, Tündérországod, óh szép ifjúság. Ne vigy el még, Atyám, virág-koromba', Ne fektess még le mély, sötét síromba! Elhervadjon-e koszorúm korán? Vagy ottan nyíljék, síromnak porán?! S ha innen mégis el kell mennem, el, Mert óh Atyám, Te szent tetszésed ez, — Ha megszűnik dobogni e kebel S tán nemsokára majd a sír fedez: Ám vigy el hát, Atyám virág-koromba’, Fektesd le testem mély, sötét síromba: De adj lelkemnek fényesebb hazát, És hervadatlan, örök koronát! Ámen. ATYA VAGY ANYA FOHÁSZA BETEG GYERMEKÉÉRT. Isten, jó Atyám! vérző szívvel járulok Tehozzád, de egyszersmind gyermeki bizodalommal is. Lelkemnek nagy bu- sulása, szívemnek nagy aggodalma van,
/
