Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
7. Ünnepi imák
Ünnepi imák 175 Kint a temetőn sírt bont a hűség, sírva, S porhamura lel csak fájón a szívünk. De égre tárul ma karunk: Feltámadunk! Feltámadunk! Óh Golgota, fényes eszmék temetője! Óh nagy szeretetnek jutalma: kereszt! Lábam nem inog meg,'büszkén tör előre, Bár rám keze égnek fájdalmat ereszt. Ha sírva vetünk: aratunk — Feltámadunk! Feltámadunk! Sok megrepedett szív,sok vértanú-homlok, Jertek sebetekkel e drága napon! Bár földi reményiek, üdvötök elomlott, Pálmát fejetekre Isten maga fon. Diadaltok: diadalunk — Feltámadunk! Feltámadunk! Feltámadsz-e hazám te is valahára? Balsors akit üldöz évezrede már. Van Isten az égben, lelát e hazára, Elég! szava így zeng, megtelt a pohár! Harsogd az igét ajakunk: Feltámadunk! Feltámadunk!
/
