Vietórisz József (ford.): Cithara sanctorum. Régi és új egyházi énekek. (Budapest, 1935)

Első rész - VI. Böjtiek, Krisztus Urunk szenvedéséről és haláláról

юг Saját dallam. (104.) IVlagasztaljuk Krisztusunkat, Dicsőítsük a mi jó Urunkat, Aki magát feláldozta S bűneinknek terhét leoldozta. 2. Szűz Máriától született, Mennyből szállt le az örök szeretet; Harminchárom évig volt itt S munkálkodott értünk egész holtig. 3. Anyja a kezét tördelte, Hogy Fiára szemét fölemelte, Látván szíve fájdalmára Felfeszítve szörnyű keresztfára. 4. Hallá szavát keservére, Látta, miként omlik drága vére, S Fiát át nem ölelhette, Vérhullását meg nem szüntethette. 5. Szent vér csorgott a fejéből, Oldalából s egész belsejéből; De elnyerte diadalmát: Megdöntötte a pokol hatalmát. 6. Nagy fennszóval kiált vala A keresztfán, mikor haldokola: Ember, soha ne feledd el, Kit gyötörtél a te bűneiddel ! 7. Krisztus, ki meghaltál értünk, Ó bocsásd meg immár minden vétkünk; Pokol helyett miénk a menny Legyen, Uram, hitünk szerint, ámen! Saját dallam. (105.) 177» Keresztyénség, elbúsulva Tekints fel az Ür Jézusra : Eltorzulva, megszenvedten Hogy kínlódik a kereszten, Elviselve minden terhét A mi szörnyű bűneinkért. 2. Tisztes feje a menny helyett Gonosztevők közt lel helyet, Tövissel van koronázva, Arca csúful meggyalázva; Pedig ez a dicső Király Szebb az ember fiainál. 3. E ragyogó, tiszta szemek Megtörnek és sötétlenek; Füle, mely csak azt hallhatta, Hogy a nép őt magasztalta : Káromlással van most tele, Istentelen bánnak vele. 4. Édesszavú, kegyes szája, Mely mindnyájunk vigaszára Ma is buzdít s tanít minket: Rossz ecettől vonaglik meg; Teremtő két keze pedig Fájdalomtól merevedik. 5. Lábai, amelyek előtt Térdeltek az esdekelők : A tömegtől átszegezve Kerültek a fakeresztre; Szörnyűségre jutott oda Istennek e szent temploma. 6. A lelke, az egyetlen ép, Kiszáradt, mint a tört cserép ; Ebdühükben ráugornak, Kezük dárdát, szablyát forgat; Minden kín feljajdul benne, Mintha pokol mélyén lenne. 7. Ha közelebb odalépünk, Meghalljuk, hogy mit mond nékünk? Ezt mondja: Ti, kik itt jártok S nyomorúságom látjátok: Szóljatok, a föld kerekén Van-e oly kín, mint az enyém? 8. Én Istenem, így is rebeg, Miért hagytál te engemet ? Kerülsz engem, bús Fiadat, Nem hallod meg a szavamat ; Tartsátok meg elmétekben: Nem is ember, féreg lettem!