H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

II. Az éneklést és énekszerzést meghatározó követelményrendszer

- ismerve a magyar gyakorlatot - Szenei Molnár Albert sem óhajtotta azt kizárólagos használatúvá tenni. Sőt, a Zsoltárkönyv 1612-es kiadásának végéhez (RMNy 1037/2) az általa költőileg is kiemelkedőnek tartott régi énekekből egy énekeskönyvet csatolt [N6A: )(2

V]· A 150 genfi zsoltár magyarul, nyomtatásban először 1607-ben külföldön jelent meg. '

1 A Szenei Molnár-féle fordítás befogadása azonban, még a reformátusoknál is, csak lassan következett be. A bonyolult megfor96 máltságú, heterometrikus énekek és a bonyolult dallamok, Csomasz Tóth Kálmán megállapítása szerint: „kicsit idegenül robbantak bele az egyszerűbb formavilágú és sok tekintetben más elvű, fejlődésileg sokkal hátrább, a szóbeliség fokán 97 álló magyar református éneklésbe". Közismert, hogy a jószándékú kortárs. Asztalos András már 1609-ben, Szenei Molnárhoz írott leveleiben jelezte a nehézségeket: „Mind itt nálunk [ti. Nagyszombatban], s mind Komáromban, Újvárban igen élőnk vele [ti. a ZsoltárkönyvveI] az ecclesiában, de hogy az musica az magyaroknál tudatlanságban vagyon, nehezen találják ki az notait az dicsireteknek"; „hogyha volna ki tanítana a psalmusoknak franciai notait [...] igen kedves volna ez 98 az Kegyelmed munkája." A zenei tudatlanságra panaszkodott Fodorik Menyhért is: „ha a zene meggondolatlan kiküszöbölése nem okozott volna nálunk az éneklésben tudatlanságot, azt a szerencsét, ami után sok kegyes hívő már régóta vágyódott, s aminek más református egyházak örvendenek, idáig mi is elérhettük volna: Dávid zsoltárait, melyek tudniillik a mi lelkünk orvosságai, az emberek kitalálásai és ... meséi helyett a gyülekezetekben és magánosan énekelnénk, mikor Istenhez fohászkodásainkat szavakba foglaljuk" (É10A: 119). Majd egy évszázaddal később még élt ez a probléma, hiszen Tótfalusi Kis Miklós szerint a Szenei Molnár-féle zsoltárok dallamát nem tudták a magyarok. Csak hallomásból tanulták meg, és teljesen hibásan énekelték azokat. A kántoroknak a helyes dallamot ismerniük kellett volna ahhoz, hogy megtaníthassák rá a gyülekezetet (N19A: 99 72 - bár Tótfalusi Kis személyében jelentkező is akadt a „francia nóták" megtanítására, az egyházi vezetés nem tartott erre igényt). A francia dallamokkal szembeni idegenkedést mutatják Keresztúri Demeter 1660-os naplójának szavai, amely szerint a puritánokat támadó vitatkozók a következőket mondták: „Nun und warum sollen denn die französischen Noten gesungen werden, die ebenso gut als Tanzmusik gelten könnten" (N17: 276). 9

5 A Zsoltárkönyv eszmetörténeti szerepének legújabb értékeléséhez 1. SZENTPÉTERI Márton. 2001. 9

6 BÁN Imre, 1978; SZIGETI Csaba, 1993, 58. 9

7 1997, 7. 9

8 SZENCI MOLNÁR Albert, 1898, 297, 318. "CSOMASZ TÓTH Kálmán, 1974, 362. 61