H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

III. Az 1700-ig megjelent magyar nyelvű gyülekezeti énekeskönyvek története

III. korszak: 1635-1700. (átnyúlva a 18. századra) A protestáns (evangélikus, református és unitárius) énekeskönyvek kora Az 1635-ös lőcsei énekeskönyv (RMNy 1628) utáni gyűjteményeket először 1989-ben soroltam a protestáns elnevezés alá. Ezeket a különböző nyomdákból származó énekeskönyveket mindhárom felekezet egyaránt használhatta. A közös használat még az erdélyi unitáriusokra vonatkozóan is igaz lehet, akik a dési egyezség utáni nehéz helyzetben nem tudtak nagyobb énekeskönyvet nyomtatni, s így bizonyára nemcsak kéziratos gyűjteményekből énekeltek, hanem olyan nyomtatottakból is, amelyhez hozzáfértek. A közös énekeskönyv-használatot elősegíthette az, hogy az unitáriusok több helyen a reformátusokkal együtt használták a templomot. Kutatástörténetileg az 1635 utáni énekeskönyvek felekezeti meghatározása több fejlődési szakaszon ment keresztül. A 19. században még általánosan Gönci György-féle énekeskönyvnek nevezték valamennyit. Később Payr Sándor egyrészt az általánosan elfogadott álláspontot követi, amikor „Gönczinek" és reformátusnak nevezi a legtöbb 17. századi énekeskönyvet.

4

3' Ugyanakkor az evangélikusok és reformátusok közötti testvéri közösséget is hangsúlyozza, és ezáltal finomítja az addigi egynemüsítő törekvéseket: a „Gönczinek... lőcsei kiadásaiban a szerkesztők az evangélikusokra is tekintettel voltak, és Luthernek még több énekét felvették"; „A református Gönczit az evangélikusok is használták, de a lőcsei kiadások alkalmazkodtak az evangélikusok szokásaihoz, akik Sz. Molnártól inkább csak néhány francia dallamot vettek át, mint az énekverseket."

4

3" Őt követve Friedrich Károly evangélikus Gönczi-kiadásoknak nevezte még az 1629-es. 1640-es és 1642-es lőcsei és bártfai gyűjteményeket is.

43

3 A fentiekhez képest 1950-ben Csomasz Tóth Kálmán újra a régi álláspontot elevenítette fel, amikor valamennyi 1635 utáni énekeskönyvet Gönciről elnevezett debreceninek nevezte, s köztük felsorolta az evangélikus nyomdákban kiadottakat is. Hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvű evangélikusok, az egyházszervezeti elkülönülés ellenére a reformátusokkal közös énekanyagot használtak. Ennek az a magyarázata, mint írja, hogy „a közös harcok és a közös üldöztetés idejében a magyar nyelvű evangélikusok úgy látták, hogy nem volna részükről helyes és célszerű dolog a reformátusokkal énekben fennálló hagyományos kapcsolat lazítása, már csak azért sem, mert a református 43

1 L. még SZÜGYI József, 1910, 15. 43

2 PAYR Sándor, 1936,412^17. 43

3 FRIEDRICH Károly, 1944A, 83. Egy másik összefoglalásban Friedrich (1944B, 490) a ZMK megjelenését a közös énekeskönyvek korának végeként értékeli. 274