H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

III. Az 1700-ig megjelent magyar nyelvű gyülekezeti énekeskönyvek története

szonylag kevés Luther-éneket vettek át. A magyarországi idegennyelvű és a 17. századi német, valamint cseh evangélikus énekeskönyvekben a magyarokénál sokkal nagyobb számban találhatóak meg Luther énekei (100-101). Ellenvetés: A Luther-énekek előfordulása a 16-17. században nem hozhat felekezetekhez köthető eredményeket. A Luther-énekek - a genfi zsoltárokon kívül más énekeket is elfogadó - német reformátusok között ugyanúgy nagy tiszteletnek örvendtek, mint hazánkban. A viszonylag kis számú magyar Luther-fordítás nem az evangélikus jelleg gyengeségét bizonyítja. A 16-17. században (ha a Zsoltárkönyvet nem számoljuk) a magyar szerzők igen kevés német éneket fordítottak le (1. ennek lehetséges okairól a könyv más helyén bővebben). A 16. század alig több mint egy tucat német fordításának azonban legnagyobb része Lutherének. A magyar éneklés más területen is önálló utat járt. A magyar reformátusok, eltérően a svájciaktól, még a 17. században is megőrizték a gregorián szertartási éneklést - ez erősen lutheránus vonásnak minősülhetne akkor, ha nem ismernénk a magyar református (és unitárius) éneklés fejlődését. 2. Pavercsik tanulmányában második szempontként az úrvacsora-énekek előfordulása, azon belül is a Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed (RPHA 1459) kezdetű ének kálvinista változata szerepel (102). Ellenvetés: Ez az ének már más munkában, korábban is előfordult a ->79 'protestáns' énekeskönyvek melletti érvek sorában," illetve lásd még az 1635-ös lőcseinél (RMNy 1628) írtakat. 3. Johannes Sauromanus és Johannes Stigelius Tízparancsolat verse, mint Pavercsik Ilona kimutatja, a református álláspontot tükrözi. Az ismeretlen bártfai szerkesztő Újfalvi iskolai énekeskönyvéből vette át. Csomasz Tóth Kálmán elemzése szerint a 45 latin énekből 32 megvolt Újfalvi iskolai énekeskönyvében is (RMNy 1528), amely így az énekek forrásaként is szóba jöhet (102-103). Ellenvetés: Elfogadva a fenti állítás helyességét, annyi megszorítást kell tennünk, hogy a latin énekek esetében még nagyobb közösséget kell feltételeznünk a felekezetek között, mint az anyanyelvűek esetében. A humanista ódaköltés és zenei kompozíciók, mint Csomasz Tóth Kálmán részletesen bizonyítja, „át tudott nyúlni a reformáció és a fokozatosan kibontakozó ellenreformáció késhegyig menő harcaitól darabokra szabdalt Európa felekezeti korlátain és sövényein, és anynyira egyetemes hatású tudott maradni, hogy humanista énekgyüjtemények anyagában békésen megférnek egymás mellett a felekezeti vonatkozásban szemben álló felfogású költők versei."" Továbbra is kérdés, hogy az 1640-es bártfaiban 27

9 H. HUBERT Gabriella, 1996, 84. 28

0 CSOMASZ TÓTH Kálmán, 1967, 52-53. 188