Evangelikus keresztyén énekeskönyv (Szarvas, 1937)

IV. Temetési énekek

váratlan halálnál 550 Pályám végcéljához rohan. Atyám, segíts meg engemet, Hogy számadásra kész legyek. 3. Uram, hogyan jön el majd végem, Nem tudhatom, mert a halál Ezt megérleli betegségben, Nyila mást hírtelen talál. De jöjjön bármiként, csak add Bölcsen futnom meg utamat. 4. Uram, nem tudom, hol lesz végem, Melyik hant födi el porom, De éltet biztató reményem, Hogy feltámasztasz egykoron : Megnyugszom, bárhol is legyen Pihentető nyugvóhelyem. 5. Uram, ha eljön majd a végem, Te vedd magadhoz lelkemet, Rád bízom éltem végpercében, Hisz drága áron lett tied. Elhívsz és szent lesz az nékem, Mikor, hogyan s hol lesz végem. Bcs. 262. Dallama : Ki dolgát csak Istenre hagyja. (210) Legyen meg, Atyánk, akaratod, Úgy a földön, • mint az égben, Mellyel sorsunkat igazgatod Csodálatos bölcseséggel. Taníts rajta megnyugodni, Soha meg nem tántorodni. 2. Ha ér nem várt veszély, vagy halál S reményeink sírba szállnak. Szívünkhöz a bú utat talál Nyomdokán a zord halálnak, Oh ne engedj zúgolódni, Taníts megvigasztalódni., 3. Zúgolódás tőled elvezet És fölzaklatja szívünket, Nagy viharként mindent eltemet, Búba borítja lelkünket. Oh taníts hát megnyugodni, Istenünk, ha kell zokogni. 4. Hogy megálljunk rendületlenül, Ha üt a válás órája És kedvesünkre hirtelenül Rászakad a sír homálya, Taníts enyhülve zokogni S tetszéseden megnyugodni. Mg. 106. Elefánt M. Dallama : Előtted állok, drága Jézusom. (142) non Ismét kidőlt egy életnek fája, Sok szem sírva, OÉmM. könnyezve néz rája. Reménység, boldogság száll vele A kietlen, mély, sötét sírba le.