Evangelikus keresztyén énekeskönyv (Szarvas, 1937)

IV. Temetési énekek

530 hajadon felett 3. Lánykánk alszik ! Miként a liliom, Oly ártatlan maradt; Bennünket itt Véteknek súlya nyom, Hozzá bűn nem tapadt; Nem vádolta belső bírája, Nem rettenté a sír homálya. Lánykánk alszik. 4. Lánykánk alszik! Békesség, csend honol A sír sötét ölén, De szemünkből Gyakorta könny omol, Megcsal a szép remény; Dühönghet már a sors haragja, Őt a sír védőn eltakarja. Lánykánk alszik. 5. Lánykánk alszik! Immár elbúcsúzunk, Lánykánk, Isten veled! Adj lelkének, Megváltó Jézusunk, A mennyekben helyet! Sírhalmán virág illatozzon, A szellő itt halkan susogjon! Lánykánk alszik. Dt. 567. Gerok Károly (1815—1890.) Dallama: Ö nagy Isten, sok a vétkem. (192) Jaj, de bús ez a ravatal, Jaj de nagyon • szomorú; Bármennyi rajt' az ékesség, A virág és koszorú, Minden szem, mely reá tekint, Forró könnyekbe lábad ; Hervadt virág, kedves halott, Fáj a szívünk utánad. 2. Könnyeket áldozva néked Kísérünk el a sírig, Hol rád majd a feltámadás Dicső világa nyílik. Addig pihenj a hit karján Sírod csendes ölében. Isten veled, elbocsátunk Jézusnak szent nevében. Mg. 66. Dallama : Minden ember csak halandó. (228) Sárgult levél hull a fáról, Haldoklik a ter• mészét. Hervadásról, elmúlásról Prédikál az enyészet. Száradó fű, hulló levél Azt hirdeti, arról beszél, Hogy a mi sorsunk sem más, Csak elmúlás, hervadás. 2. Ismerjük mi törvényedet, Teremtő nagy Istenünk, Tudjuk, hogy elvégeztetett, Hogy innen el kell mennünk ; De fáj és vérzik a lelkünk, Hogy olyat kell eltemetnünk, Aki fiatal volt még S e világon alig élt. 3. Könnyet önt a koporsóra A megsebzett szere-