Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

Előszó

IV ELÖSZÖ A múltnak hibáin okulva mi tehát elsőben ie arra törekedtünk, hogy énekeink tartalmilag megfeleljenek evangélikus népünk vallásos köztudatának s a biblián alapuló hitvallási iratainknak. Ε lényeges sajátságuk mellett énekeink nemcsak az észhez, hanem főként a szívhez akarnak szólani és olyan érzelmeket tolmácsolni, melyeket a vallásos igazságok nemcsak az egyes költőkben keltenek, hanem amelyek híveink egész gyülekezetének lelki világával is közösek. Erre nézve utalunk himnuszaink, reggeli és esti, böjti és bűnbánati, valamint az Isten iránt való bizalomból vigasztalást merítő és a Jézus iránt való hálás szeretetből fakadt énekeinknek nagy számára. Az énekeknek tárgy és alkalom szerint való kiválogatásánál nem lehetett célunk, hogy minden kigondolható esetre legyen ének, mert az ilyen túlságos részletezés szükségképen a költészet rovására történt volna. De mégis van könyvünkben több oly alkalmi új ének is, amilyent a régiekben éppen nem, vagy csak igen gyengét találunk. Ilyenek például az óévesti, reformációünnepi, konfirmációi, gyámintézeti, missziói, iskolai és hazafias énekek. Ezt a tartalmi gazdagodást a száz év alatt sokat fejlődött egyházi élet szükségképen megkívánta s már ez is szükségessé tette az énekeskönyv megújítását. Halotti ének is annyi s oly választékban van itt, hogy külön halotti énekeskönyvre nem lesz szükség. A másik kifogás régi énekeskönyveinknek alaki hiányait illeti. Míg a tartalom miatt a mi bibliás jó köznépünk volt elégedetlen, addig a formai fogyatkozások mia t inkább a műveltebb közönség, az iskola és tanuló ifjúság hidegült el a templomi énekléstől. Többen megbotránkoznak ugyanis énekeinknek ósdi, nehézkes kifejezésein, színtelen és erőtlen nyelvén és gyarló verselésén. Tagadhatatlan, liogy száz év alatt sokat fejlődött a magyar nyelv és irodalom. Erről a haladásról énekeskönyveinkben is tudomást kell vennünk. Hiszen Kis János óta az egyházi költészet terén is — hogy a kisebbekről ne szóljunk — voltak és vannak olyan jeleseink, mint Székács József, Győry Vilmos, Szász Károly, Torkos László, Sántha Károly, Csengey Gusztáv és Szabolcska Mihály, akiknek újabb szép énekei nagyon is méltók arra, hogy istentiszteletünket velük épületesebbé tegyük. Továbbá az újabb irodalmi kutatás a régi jeles költők : Balassa Bálint, Rimay János, Aáchs Mihály, Petrőczi Kata Szidónia, Ráday Pál, Szőnyi Benjamin és mások müvei között is derített fel oly értékes kincseket, 'melyek